VV Fecó lett a kiválasztott

VV Fecó lett a kiválasztott

Sürget az idő, mivel a szerkesztők előrébb hozták a Való Világ várható végét, így ismét szembe kellett nézniük a játékosoknak egy jelöléssel.

VV Fecó a kiválasztott

Úgy látszik, VV Fecónak sem sikerült beeveznie a fináléba párbaj nélkül. A tegnapi nap ismét kiválasztás volt a villában. Már csak négy játékos van játékban a mesés nyereményért így eléggé lerövidült a jelölés procedúrája is. Többnyire régi jeleneteket láthattunk a villalakók életéből, konfliktusaiból, majd persze elkezdődött a lényeg, és a játékosok egymás után mentek a táblához. Ebben az esetben nem volt védett senki, így szabadon választható volt akármelyik játékos.

VV Seherezádé kezdte a sort, és elmondta, hogy arra teszi a jelét, aki az utóbbi időben a legtöbbször megbántotta, és nagy távolság feszül közöttük. VV Fecó már a beszéd közben magára vette a hallottakat, és jól érezte a dumagép. VV Seherezádé VV Fecót jelölte meg.

VV Fecó következett, aki az elején leszögezte, hogy VV Csabának nem kell félnie, hiszen mindig is barátok voltak. Elmondta, hogy VV Seherezádé szerinte nagyképűvé vált a párbaja után. Majd persze az örök ellensége következett, és VV Attilát vette górcső alá. A dumagép elmondta, hogy szerinte VV Attila eddig csak a lila kedő jótékony védettsége mellett mert megjelölni igazán nagy ellenségeket, például VV Csabát. VV Fecó nem is köntörfalazott sokat, és megjelölte VV Attilát.

VV Csaba lépett a táblához, aki szintén elmondta, hogy VV Attila az a személy, akivel a legtöbb konfliktusa volt a villában, de önmaga számára is meglepő, hogy a helyzet kettejük között nem hogy normalizálódott mostanra, hanem már-már barátinak mondható. VV Csaba VV Seherezádét jelölte meg, mondván kettejük között nagy a távolság.

VV Attila zárta a sort, aki elmondta, hogy VV Fecó vádjai igazak, és valóban nagy a szakadék kettejük között. Majd VV Seherezádé felé fordult azzal, hogy a legutóbbi párbaj idején nagyon rosszul esett neki, hogy a lány VV Verát védte. Ám ennek ellenére az összeférhetetlen mégis VV Fecót jelölte meg.

VV Fecó két jellel lett a kiválasztott és az utolsó párbajon ő már biztosan részt vesz.

Szólj hozzá!  

+23 #1 Neli Janović 2012-02-22 09:35
Majd elsirta magát Fecó amikor megkapta a zöld kendőt,ami nem tetszett benne az, hogy megint alaptalanul vádaskodott, hogy Attila meg Seri összejátszottak ellene és ezért kapta meg a zöld kendőt. Látszott is Seri arcán a harag erre. Remélem Fecóka kint is marad, mert ami nekem unszimpatikus, hogy álszent sose mondja ki az igazságot másnak a szemében. Tegnap Vera vallomása után Verától nagy bátorság volt azt mondta neki Fecó, hogy nem itéli el a multja miatt, de a ripotszobában már azt mondta, hogy felépitett egy képet Veráról, hogy tiszteséges nő ezek szerint Verát nem tartja Tiszteségesnek, akkor meg minek hazudott neki a nyugiszobában. Sokkal őszintébb válasz lett volna Fecónak az, hogy bocsi elgondoltam valait rólad most ez romokban van és idő kell, hogy ezt feldolgozzam. Az igaz barátott bajban lehet megismerni. Utána meg kerülgette Verát miért Vera Fecónak nem ártot sose. Na meg fecó se volt tiszteséges amikor megcsalta Angélát aki őszintén megbocsájtott neki. Attila beszéde őszintébb volt, hogy utálja, de nem azért, amit még még a való világ előtt k9vetett el és leszarja, hogy ki mit csinált a multban. Fecó adja magát jónak hazudik amikor Vera odapakolta Attila cucait én mondtam neki, hogy nem kell egyszóval se mondta csak megint magát akarja jónak mutatni
Idézet
 
+30 #2 zizi gizi 2012-02-22 09:37
Azt hiszem elég egyértelmü volt, hogy most Fecónak kell menni párbajozni. Kérdés, hogy bátor gerinces lesz, és Attilát viszi, vagy megfutamodik és Sehit?
Idézet
 
+25 #3 petya 90 2012-02-22 09:41
ha feconak nem csak a szája jár akkor attilát viszi ki párbajozni.amivel viszont attila szavazatai a fináléba gyengülni fognak. abban az esetben ugye ha ő menne vissza.
Idézet
 
+20 #4 Nana 2012-02-22 09:59
Fecó nem korrekt... A Nagy Barát, Verát a vallomása után - a szobában - a kíváncsiskodó hírhiénáknak " gyönyörűen " kibeszélte... Ráadásul nem is azt adta tovább, amit Vera mondott... Így kezdődnek a pletykák, aminek Fecó - úgy látszik - nagy mestere... Tk. ezért sem gondolom azt, hogy a szavát tartva Attilát fogja kihívni, hanem Serit...
Idézet
 
+7 #5 katti 2012-02-22 10:13
Ha Fecó Attilát választja akkor egy olyan stílusú párbaj lesz mint a Verával Sőt Fecóból ki jön az állati ösztöne ordibál össze vissza hazudik vádaskodik !Remélem Attila nyugodt tud maradni mert ő egy normális ember és van esze nem úgy mint ennek a buta mártír Fecónak!
Idézet
 
+19 #6 joes 2012-02-22 10:20
Én is úgy látom, ahogy az 1. hozzászóló. Abban piros pont Fecónak, hogy Attilára tette a jelét, de igazából akkor korrekt, ha ki is meri híni csütörtökön. Csak ezzel a húzásával lenne hiteles az eddigi mondandója után. A kihívás az, ami megmutatja, hogy valakinek csak a szája jár, vagy meri is vállalni az "ellenfelét" a kihíváson. Többször elhangzott már, hogy méltósággal kell egy játékot játszani(nyerni és veszíteni egyaránt), és méltósággal kell egy zöldkendőt is viselni, nemcsak a lilakendő alatt pöffeszkedni.
Idézet
 
+7 #7 grax 2012-02-22 10:22
Ezzel sajnos eldőlt, hogy Csaba nyeri a játékot, mert Fecó biztos, hogy Attilát viszi, akinek így 1 héten belül 3 párbaja lesz. Kár, hogy az RTL így elkúrta a játék végét, mert nem most kellett volna felpörgetni az eseményeket, hanem akkor amikor még tele volt a műsor töltelékjátékos okkal. Csaba úgy fog nyerni, hogy a végjátékban egy szalmaszálat sem kell mozdítania...kár, pedig ez egy nagyon szoros és izgalmas finálé lehetett volna, nem úgy mint az előző szériában.

Nem tudom Fecó mit hőzöng, hogy Attila rárakja a jelet, amikor védett. Csak azért rakjon másra, mert a nagy Fecó most védett? Egyébként is azokkal a jelekkel soha nem ment párbajozni Fecó. Tegnap face to face : Csak a jót látom benned Vera...aztán hát mögött megint az ellenkezőjét mondta. Megszoktuk már...
Idézet
 
+9 #8 Tess 2012-02-22 10:25
Mar epp itt az ideje,hogy az allandoan obegato,ketszin u es nagyon pici "szurkeallomanny al" rendelkezo Fecoka menjen parbajozni!Szer intem Serit viszi,Attila tul "nehez" neki!
Idézet
 
+49 #9 grax 2012-02-22 10:29
Ez a "régiek visszaküldése" is nagyon nagy baklövés. Ezzel megszegik az egyik legfőbb szabályt, mert biztos, hogy kiszivárog 1-2 külső infó. Meg ki a tökömet érdekli a kubai gyökér és a kacsacsőrű kapcsolata?
Idézet
 
+3 #10 Zsuga 2012-02-22 10:30
Az, hogy Fecó miért is hihette azt, hogy Attila bárkivel is összejátszott volna a jelrakással, nem is értem! :sigh: Hiszen eddigi játéka alapján ilyen szóba sem jöhetett. ;-) Más kérdés, hogy Serinek nem tetszett ez a feltételezés, mert ő volt az, akit Attilának soha nem sikerült befolyásolni ezzel kapcsolatban.
Fecótól én sem tartom szép húzásnak, hogy rögtön eldumálta Vera vallomását az efféle "szenzációra" éhes, kárörvendő hiénáknak. Bár a Vera-Fecó beszélgetésből is csak annyit vágnak be, amennyi az rtl érdekeit szolgálja. Így nem tudhatjuk, hogy Verának volt-e kérése ezzel kapcsolatban Fecó felé. Kívánta-e, hogy elhallgassa a többiek előtt ezt, vagy esetleg éppen az volt a szándéka, hogy ne neki kelljen a többieknek is ezt elmondania. Hiszen kiderült volna mindenképpen, ha nem Fecótól, akkor a kárörvendő hiénák folytonos célozgatásaiból . Pár nap után, a játék befejezésével pedig egyébként is. Akkor pedig inkább előbb, mint utóbb.
Fecó csalódottságát pedig meg lehet azért érteni, hiszen Vera viselkedése a villában az erkölcsöt tekintve szöges ellentéte volt ennek a letaglózó hírnek. Csak emiatt viszont nem fogja megutálni Verát, de nem könnyű hirtelen egy ilyen hírt feldolgozni vele kapcsolatban, mert Fecót ismerve ezt elég "durvának" érezheti. Ne hasonlítsuk össze egy házas ember félrelépésével egy ilyen művészinek nem mondható filmecske bevállalását. Fecó úgy ment be a villába, hogy tudta mindenki, többek között miért teszi azt.
Idézet
 
+14 #11 tündérlala 2012-02-22 10:36
Zsuga!
Az írtad: "Más kérdés, hogy Serinek nem tetszett ez a feltételezés, mert ő volt az, akit Attilának soha nem sikerült befolyásolni ezzel kapcsolatban." Függetlenítve a Fecó kiválasztástól, ez nem pontos. Most valóban nem taktikáztak, de: első kör Csabát szórták - Sehi is. Boxmeccs után: Csabát szórta Sehi Attilával való megbeszélés után. Kinga kijelölése, amikor a három jelrakó (mivel Atti kihátrált) - a nem taktikus jelrakásról szólt. /Bevallom arra nem emlékszem, hogy Eszti első megszórásánál, és Verára rakásnál Sehi is rakott vagy sem./
Szóval Fecó feltételezése- ha most nem is helytálló, arra alapszik, ami eddig a játék menete volt. Csupán Fecó most nem veszi a lapot, hogy ez a taktika- hogy ellene összefogtak nem célravezető.
Idézet
 
+8 #12 grax 2012-02-22 10:42
Amúgy Fecó milyen taktikáról beszél? Attila eddig is rá rakta a jelét, ha tudta. Serivel meg igen nagy vitáik voltak az elmúlt hetekben. Fecó vagy hülye vagy nem tudja elképzelni, hogy egy akkora áldott jó emberre mint ő, hogy mer valaki jeleket rakni.
Idézet
 
0 #13 szerod 2012-02-22 10:49
Idézet - tündérlala:
Zsuga!
Az írtad: "Más kérdés, hogy Serinek nem tetszett ez a feltételezés, mert ő volt az, akit Attilának soha nem sikerült befolyásolni ezzel kapcsolatban." Függetlenítve a Fecó kiválasztástól, ez nem pontos. Most valóban nem taktikáztak, de: első kör Csabát szórták - Sehi is. Boxmeccs után: Csabát szórta Sehi Attilával való megbeszélés után. Kinga kijelölése, amikor a három jelrakó (mivel Atti kihátrált) - a nem taktikus jelrakásról szólt. /Bevallom arra nem emlékszem, hogy Eszti első megszórásánál, és Verára rakásnál Sehi is rakott vagy sem./
Szóval Fecó feltételezése- ha most nem is helytálló, arra alapszik, ami eddig a játék menete volt. Csupán Fecó most nem veszi a lapot, hogy ez a taktika- hogy ellene összefogtak nem célravezető.

Miért is venné a lapot? Szegény fogalmatlan...Képtelen reális helyzetelemzésr e.Ha Attila taktikázott volna Sehit jelöli.Tudva,hogy Ő úgy is a Fecót hívja ki..megúszva egy felesleges párbajt a döntő elött.Nyomi ez a Fecós hőzöngés...szimpi, de sztem gáz,hogy egyáltalán idáig eljutott.Jó pár nála karakteresebb egyéniség már rég kiesett.Ha Atesz kiesik a döntőt kár megrendezni...
Idézet
 
-4 #14 szerod 2012-02-22 10:52
Idézet - grax:
Amúgy Fecó milyen taktikáról beszél? Attila eddig is rá rakta a jelét, ha tudta. Serivel meg igen nagy vitáik voltak az elmúlt hetekben. Fecó vagy hülye vagy nem tudja elképzelni, hogy egy akkora áldott jó emberre mint ő, hogy mer valaki jeleket rakni.

....csak szimplán buta...egyszerű mint a kockás papír....
Idézet
 
+8 #15 Zsuga 2012-02-22 10:55
11. Biztosan jobban emlékszel az elejére, mint én, nekem ugyan is csak a vége felé volt szembe tűnő Seri befolyásolhatat lansága. Mikor még sokan voltak bent, én nem követtem annyira, hogy pontosan kiket tudott Peti és Attila meggyőzni a jelrakással.
Idézet
 
+4 #16 Hmmm 2012-02-22 10:56
Idézet - Neli Janović:
Majd elsirta magát Fecó amikor megkapta a zöld kendőt,ami nem tetszett benne az, hogy megint alaptalanul vádaskodott, hogy Attila meg Seri összejátszottak ellene és ezért kapta meg a zöld kendőt. Látszott is Seri arcán a harag erre. Remélem Fecóka kint is marad, mert ami nekem unszimpatikus, hogy álszent sose mondja ki az igazságot másnak a szemében. Tegnap Vera vallomása után Verától nagy bátorság volt azt mondta neki Fecó, hogy nem itéli el a multja miatt, de a ripotszobában már azt mondta, hogy felépitett egy képet Veráról, hogy tiszteséges nő ezek szerint Verát nem tartja Tiszteségesnek, akkor meg minek hazudott neki a nyugiszobában. Sokkal őszintébb válasz lett volna Fecónak az, hogy bocsi elgondoltam valait rólad most ez romokban van és idő kell, hogy ezt feldolgozzam. Az igaz barátott bajban lehet megismerni. Utána meg kerülgette Verát miért Vera Fecónak nem ártot sose. Na meg fecó se volt tiszteséges amikor megcsalta Angélát aki őszintén megbocsájtott neki. Attila beszéde őszintébb volt, hogy utálja, de nem azért, amit még még a való világ előtt k9vetett el és leszarja, hogy ki mit csinált a multban. Fecó adja magát jónak hazudik amikor Vera odapakolta Attila cucait én mondtam neki, hogy nem kell egyszóval se mondta csak megint magát akarja jónak mutatni

------------------------
Teljes mértékben egyet értek! Egy sunyi álszent alattomos alak a fecó!
Idézet
 
+16 #17 Pásztor Ferenc 2012-02-22 11:03
Én úgy gondolom,hogy bárkit visz ki a három közül Fecó, Ő marad kint.
Idézet
 
+9 #18 Hmmm 2012-02-22 11:06
Idézet - grax:
Amúgy Fecó milyen taktikáról beszél? Attila eddig is rá rakta a jelét, ha tudta. Serivel meg igen nagy vitáik voltak az elmúlt hetekben. Fecó vagy hülye vagy nem tudja elképzelni, hogy egy akkora áldott jó emberre mint ő, hogy mer valaki jeleket rakni.

---------------------------
De milyen vitáik voltak?
fecó alaptalanul megvádolta a lányt, de nem azért, mert Seherezádé megbántotta, hanem csak azért, hogy belekössön a lányba! Ugyanúgy további vitái voltak attilával is! A múlt héten a lilakendő mámorában nagyon erősnek hitte magát és olyan határt is átlépett Seherezádéval szemben, amit aztán későn, de észre vette, hogy ezt talán kellett volna. Most viszont a sárga kendő nyomására egyre jobban összerottyan, egyre szánalmasabban vergődik, csapkolódik fecó
Idézet
 
+5 #19 Hmmm 2012-02-22 11:10
Idézet - Zsuga:
11. Biztosan jobban emlékszel az elejére, mint én, nekem ugyan is csak a vége felé volt szembe tűnő Seri befolyásolhatat lansága. Mikor még sokan voltak bent, én nem követtem annyira, hogy pontosan kiket tudott Peti és Attila meggyőzni a jelrakással.

--------------------------
A boxnál volt az utolsó ilyen össznépi jelrakás, amiben Seherezádé is részt vett, de utána nem volt hajlandó senki kedve szerint tenni. Biztos elege volt ebből!
Idézet
 
+6 #20 szerod 2012-02-22 11:21
Na ja...Fecóka igazi jellemrajza Veronika kampánya..ahogy és amit akkor mondott...s más hasonló eset.Ennyit a jóságról...Ha nem is rosszabb a többinél de nem is jobb.

...nem elég a jót akarni,de tenni kell..tenni kell..
Idézet
 
+6 #21 buba 2012-02-22 11:36
Nem igaz, hogy Attila most nem beszélt össze senkivel. Saját maga mondta élőben, hogy ő biztos nem fog 3 jelet kapni mert egy emberben biztos, hogy nem tesz rá jelet, így csak kettő lesz és így lehet két ember 2 jellel. Sőt az volt az elképzelése, hogy Csaba-Fecó rá fogja tenni, ő meg Seri a Fecóra és akkor ő fog dönteni. Szívesebben lett volna kihívó, mert akkor választhatott volna 3 ember közül. Így viszont szinte /de még erre sem mernék mérget venni/, hogy a Fecó kettőjük közül fog választani. Ha ő lett volna most a kiválasztott akkor biztos, hogy Csabát vitte volna, ami természetes is, mert szerintem is az ő bárbajuk dönthetett volna arról, hogy ki nyeri meg a játékot. Így azért még nagyon nyitott a kérdés, mivel szinte mind a négy embernek egyformán vannak olyan szavazói akik átszavaznak majd a döntőben. Persze nem valaki mellett, hanem inkább ellene. Mindenki azt fogja nézni, hogy ki az akit nem szeretett és valószínű ellene fog szavazni. Remélem Fecó jól meggondolja, hogy kit hív ki, mert ez már nem barátság és nem barátság, hanem pénz.
Idézet
 
-8 #22 NAGY RÓZSA 2012-02-22 11:48
Szerintetek Attila kinek a nevét írta a papírra amit a borítéka tett???!! A bejátszáson az látszik hogy hosszasan ír, vagyis nem négy betű volt az biztos.Lehetséges ez? nem azt mondani és nem azt írni? Van ilyen???Az adás alatt miért nem mutatják be ki kit írt a borítékba tett papírra ezt a mindenkori kiválasztásra is értem!
Idézet
 
+3 #23 joes 2012-02-22 12:20
Buba, abban egyetértünk, hogy itt már nem a barátság alapján kell mérlegelni, hogy kit hívjon ki, mert a nyeremény oltári nagy. Fecó előtt 2 dolog lehet: vagy tartja magát ahhoz, hogy Attila a "főellenfele", vagy reálisan belegondol abba, amit Csaba mondott, hogy a döntőben a Fecó és közte lévő szavazók oszlanak meg, és ez szavaztaelvonás sal jár. És ez nem jó Csabának. Hoppá! A barátságuk is megrottyant, hát akkor jelölje meg Csabát, méressen meg a 2 személy, Csaba túl biztos a döntőben, de mekkorát nézne, ha ezt a lépést -ami nem is lenne rossz Fecó szempontjából- megtenné Fecó.
Idézet
 
+5 #24 555 2012-02-22 12:22
Idézet - NAGY RÓZSA:
Szerintetek Attila kinek a nevét írta a papírra amit a borítéka tett???!! A bejátszáson az látszik hogy hosszasan ír, vagyis nem négy betű volt az biztos.Lehetséges ez? nem azt mondani és nem azt írni? Van ilyen???Az adás alatt miért nem mutatják be ki kit írt a borítékba tett papírra ezt a mindenkori kiválasztásra is értem!

Itt már minden lehetséges.:)
Idézet
 
+11 #25 Vajkrém 2012-02-22 12:23
Idézet - grax:
Amúgy Fecó milyen taktikáról beszél? Attila eddig is rá rakta a jelét, ha tudta. Serivel meg igen nagy vitáik voltak az elmúlt hetekben. Fecó vagy hülye vagy nem tudja elképzelni, hogy egy akkora áldott jó emberre mint ő, hogy mer valaki jeleket rakni.
Egyetértek. A taktikázást felemlegetni jelen esetben marhaság. Attila újra érzelmi és nem taktikai döntést hozott. Ha taktikai döntést hozott volna akkor Sherire teszi a jelet, mert az biztosra lett volna vehető, hogy a lány nem meri Attilát kihívni. Így biztos lett volna egy Sheri/Fecó párbaj. Azonban most meg van az esélye arra, hogy Fecó Attilát hívja ki. Tehát felesleges a jelenlegi kiválasztásban bármiféle taktikai elemet keresni.
Idézet
 
+2 #26 Seherezádé nevetése 2012-02-22 12:27
Seri harag kingára,gergőre és fecóre jaj olyan buta liba nő. Mert Seri nem volt őszinte egymás gergővel és összevissza beszél utálom. Igaza van gergő. Attila finoman simogat Seri érthetetlen. Jól ismerem ilyen viselkedés Seherezádé? Hanem vivien.
Idézet
 
+17 #27 szerod 2012-02-22 12:31
Idézet - Seherezádé nevetése:
Seri harag kingára,gergőre és fecóre jaj olyan buta liba nő. Mert Seri nem volt őszinte egymás gergővel és összevissza beszél utálom. Igaza van gergő. Attila finoman simogat Seri érthetetlen. Jól ismerem ilyen viselkedés Seherezádé? Hanem vivien.

hmmm.....ilyen létezik??? Vagy csak elfelejtettem az olvasást?Nem értem.
Idézet
 
0 #28 Seherezádé 2012-02-22 12:32
http://www.youtube.com/watch?v=5uLjz58CMtA&feature=player_embedded
Idézet
 
+9 #29 Vajkrém 2012-02-22 12:33
Idézet - NAGY RÓZSA:
Szerintetek Attila kinek a nevét írta a papírra amit a borítéka tett???!! A bejátszáson az látszik hogy hosszasan ír, vagyis nem négy betű volt az biztos.Lehetséges ez? nem azt mondani és nem azt írni? Van ilyen???Az adás alatt miért nem mutatják be ki kit írt a borítékba tett papírra ezt a mindenkori kiválasztásra is értem!
1. Ha szerkesztők szándékoltan manipulálni akarnának, akkor azt nem ilyen gyermeteg módon tennék, hanem behívatnák az adott játékost a riportszobába és kamerák nélkül közölnék vele mit akarnak. Miért hagynák ezt az utolsó pillanatra.

2. Ha a szerkesztők nem akarnak manipulálni akkor pedig nem engednék, hogy egy játékos más nevet írjon le és más nevet mondjon.

3. Azért nem mutatják meg előre, hogy a játékosok mit írtak le a papírra, mert ha nem vetted volna észre, akkor a műsorvezető szólítja a játékosokat a táblához és nem véletlen sorrend szerint, hanem dramaturgiailag mindig megpróbálják a hatást fokozni. Tehát megpróbálják a kiválasztást izgalmassá tenni. Ezért van az, hogy amikor a leírt nevekkel a bőröndöt beteszik a riportszobába, akkor mindig bejátszások ill. szünet következik, hogy a szerkesztők a megfelelő, lehető legizgalmasabb sorrendet felállítsák.

Nem kell mindig összeesküvés elméleteket gyártani.
Idézet
 
+10 #30 erka 2012-02-22 12:34
Fecó Attilát viszi már csak azért is, hogy megmutassa milyen bevállalós pasi.Ott majd elóbégatja a sirámait, ejt sűrű könnyeket a meghatottságtól , hogy láthatja a családját,és persze megmondja a tutit.Remélem lesz savale meg romale is hiszen ettől több úgysem telik tőle.
Idézet
 
+2 #31 joes 2012-02-22 12:41
Idézet - Seherezádé nevetése:
Seri harag kingára,gergőre és fecóre jaj olyan buta liba nő. Mert Seri nem volt őszinte egymás gergővel és összevissza beszél utálom. Igaza van gergő. Attila finoman simogat Seri érthetetlen. Jól ismerem ilyen viselkedés Seherezádé? Hanem vivien.

Nem értek veled egyet!Nem buta, nem liba. A női játékosok között az egyetlen higgadt fej. Nem vádol senkit igaztalanul, nem fröcsög össze-vissza, nem pletykálkodik, fiatal kora ellenére szépen, összefüggően és értelmesen tud indokolni. Örülök, hogy ő lett a "First Lady". Megérdemli, hogy ott legyen a döntőben, és jól is mutatna a döntőben.
Idézet
 
0 #32 mi, nézők 2012-02-22 12:50
Lehet szép, de okos nem, Seri egy atom buta nő, aranyos, szép, de az kevés, 22 éves létére.
Csak el volt az árnyékban hátul, Gergő hónalja alatt és míg Gergő bent volt, biztosnak is érezte magát. Majd jött Eszter és szintén a hónalja alá vette, majd Vera a végén. Tehát mindig volt egy mentsvára, ahol pihengethetett a lány.
Fecó többet tett, és embersége, jósága miatt is megérdemelné, hogy nemcsak ezt a párbajt, hanem a fődíjat a fináléban is megnyerhetné! MAGYARÁN, EMBER TUDOTT LENNI A TÖBBI ÁLLAT KÖZÖTT! - mi, nézők -
Idézet
 
+3 #33 csitris 2012-02-22 12:53
Szerintem is, Nagy Vivien /más néven Seherezádé/ nem okos csaj, épp hogy csak megszólal itt-ott. Egyenes adásban is alig tudja összeszedni magát, hogy ép-kerek-egész mondatokban tudjon beszélni. Összetett, komplikált mondatszerkeszt ések már nem mennek neki, megakad, keresi a szavakat, - hasonlóan Csabával. -
Fecó érdemelné meg, hogy visszamenjen és kerüljön a döntőbe!
Idézet
 
+4 #34 Pali 2012-02-22 12:54
Idézet - szerod:
Idézet - Seherezádé nevetése:
Seri harag kingára,gergőre és fecóre jaj olyan buta liba nő. Mert Seri nem volt őszinte egymás gergővel és összevissza beszél utálom. Igaza van gergő. Attila finoman simogat Seri érthetetlen. Jól ismerem ilyen viselkedés Seherezádé? Hanem vivien.

hmmm.....ilyen létezik??? Vagy csak elfelejtettem az olvasást?Nem értem.

:lol: :lol: :lol:
Idézet
 
+3 #35 nyár 2012-02-22 12:55
Jaj, a szamárnevetését meg elő se hozzátok Serinek, mert a hátamon a szőr feláll, ha hallom - Bangó Margit is csak nézte a múltkor, mint Feri a moziban, hogy milyen hangot ad ki a lány.
(Független, hogy aranyosnak tűnik és nyilván szebb volt a többieknél a 22 éves libácska, de olyan butácska is.../
Idézet
 
-17 #36 Fecóra szavazzunk! 2012-02-22 12:56
Holnap után itt a párbaj, szavazzunk Fecóra, akárkit is visz ki: gondolom Serit.
Idézet
 
+8 #37 enci33 2012-02-22 13:27
Fecó idelye haza menni!!!
Idézet
 
-8 #38 enci33 2012-02-22 13:29
REMÉLEM CSABA NYER!!!!!
Idézet
 
+1 #39 Hmmm 2012-02-22 14:01
Idézet - joes:
Idézet - Seherezádé nevetése:
Seri harag kingára,gergőre és fecóre jaj olyan buta liba nő. Mert Seri nem volt őszinte egymás gergővel és összevissza beszél utálom. Igaza van gergő. Attila finoman simogat Seri érthetetlen. Jól ismerem ilyen viselkedés Seherezádé? Hanem vivien.

Nem értek veled egyet!Nem buta, nem liba. A női játékosok között az egyetlen higgadt fej. Nem vádol senkit igaztalanul, nem fröcsög össze-vissza, nem pletykálkodik, fiatal kora ellenére szépen, összefüggően és értelmesen tud indokolni. Örülök, hogy ő lett a "First Lady". Megérdemli, hogy ott legyen a döntőben, és jól is mutatna a döntőben.

---------------------------
Teljes mértékben egyet értek minden szavaddal!!!!!
Idézet
 
+11 #40 Hmmm 2012-02-22 14:04
Idézet - nyár:
Jaj, a szamárnevetését meg elő se hozzátok Serinek, mert a hátamon a szőr feláll, ha hallom - Bangó Margit is csak nézte a múltkor, mint Feri a moziban, hogy milyen hangot ad ki a lány.
(Független, hogy aranyosnak tűnik és nyilván szebb volt a többieknél a 22 éves libácska, de olyan butácska is.../

------------------------
fecó idétlen vihogása, úúúúúúúúristene zése, ezdedurvaaaa stb és mindezt egy felnőtt férfitól!
Akinek minden feladatot, minden szót meg kell magyarázni, és meg kell szagolnia pénzt: "A pénznek tényleg van szaga" A sunyisága, alattomossága felháborító!
Idézet
 
+10 #41 Hmmm 2012-02-22 14:07
Idézet - Seherezádé nevetése:
Seri harag kingára,gergőre és fecóre jaj olyan buta liba nő. Mert Seri nem volt őszinte egymás gergővel és összevissza beszél utálom. Igaza van gergő. Attila finoman simogat Seri érthetetlen. Jól ismerem ilyen viselkedés Seherezádé? Hanem vivien.

---------
Ilyen érthetetlen depressziós szöveget! :-x
Idézet
 
-1 #42 NAGY RÓZSA 2012-02-22 14:22
Idézet - Vajkrém:
Idézet - NAGY RÓZSA:
Szerintetek Attila kinek a nevét írta a papírra amit a borítéka tett???!! A bejátszáson az látszik hogy hosszasan ír, vagyis nem négy betű volt az biztos.Lehetséges ez? nem azt mondani és nem azt írni? Van ilyen???Az adás alatt miért nem mutatják be ki kit írt a borítékba tett papírra ezt a mindenkori kiválasztásra is értem!
1. Ha szerkesztők szándékoltan manipulálni akarnának, akkor azt nem ilyen gyermeteg módon tennék, hanem behívatnák az adott játékost a riportszobába és kamerák nélkül közölnék vele mit akarnak. Miért hagynák ezt az utolsó pillanatra.

2. Ha a szerkesztők nem akarnak manipulálni akkor pedig nem engednék, hogy egy játékos más nevet írjon le és más nevet mondjon.

3. Azért nem mutatják meg előre, hogy a játékosok mit írtak le a papírra, mert ha nem vetted volna észre, akkor a műsorvezető szólítja a játékosokat a táblához és nem véletlen sorrend szerint, hanem dramaturgiailag mindig megpróbálják a hatást fokozni. Tehát megpróbálják a kiválasztást izgalmassá tenni. Ezért van az, hogy amikor a leírt nevekkel a bőröndöt beteszik a riportszobába, akkor mindig bejátszások ill. szünet következik, hogy a szerkesztők a megfelelő, lehető legizgalmasabb sorrendet felállítsák.

Nem kell mindig összeesküvés elméleteket gyártani.

1Nem előre kellene mutatni,hanem utólag
2.A manipulálásról a szerkesztői akaratról ugye ezt nem komolyan gondolod
Idézet
 
+1 #43 jim. 2012-02-22 14:32
Idézet - mi, nézők:
Lehet szép, de okos nem, Seri egy atom buta nő, aranyos, szép, de az kevés, 22 éves létére.
Csak el volt az árnyékban hátul, Gergő hónalja alatt és míg Gergő bent volt, biztosnak is érezte magát. Majd jött Eszter és szintén a hónalja alá vette, majd Vera a végén. Tehát mindig volt egy mentsvára, ahol pihengethetett a lány.
Fecó többet tett, és embersége, jósága miatt is megérdemelné, hogy nemcsak ezt a párbajt, hanem a fődíjat a fináléban is megnyerhetné! MAGYARÁN, EMBER TUDOTT LENNI A TÖBBI ÁLLAT KÖZÖTT! - mi, nézők -

Mi ez a fejedelmi többes? Nem vagy egy csöppet nagyképű? Ha kérhetem, csak a saját nevedben! Pláne, ha ezt az idétlen "úriisstteeennne ző" barmot dicséred!
Idézet
 
+4 #44 salemmacs 2012-02-22 14:43
Csak egy mejegyzés. Olvasom a hozzászólásokat és nyilván ami tetszik az "lájkolom" Érdekes, azoknál a hozzászólásokná l ahol épp Fecó van istenítve bármelyik gombra nyomok mínuszt ad....Ahol Attila ott csak plusz pontot ad...Kicsit érdekes, nem? Ami nekem ebből lejön, ha Attila kimegy vissza is jön...Eldöntött tényekkel nem lehet vitatkozni....
Idézet
 
+13 #45 Zsuga 2012-02-22 14:48
Én azért kíváncsi lennék azok szereplésére egy ilyen fél éves játékban, akiknek legfőbb kritikái néhány játékossal szemben azok szellemi képességeire irányulnak. Vajon ők mennyire lennének képesek makulátlanul szerepelni, összefüggően és mindenki számára elfogadható, intelligens módon beszélni annak tudatában, hogy tízezrek nézik mondjuk egyenes adásban? Tény, hogy egyikük sem egy Sebestyén Balázs, akiből ha kell, spontán módon ömlik a humorral vegyített értelmes, összefüggő szöveg, és akit nem lehet könnyen zavarba hozni sem. Azonban ezeknek a játékosoknak egy része vagy a korából kifolyólag, vagy pedig a neveltetéséből, életkörülményei ből adódóan nem birtokolnak olyan magas szellemi szintet, mint mondjuk az őket lenézően kritizáló nagyon okos, és legalább annyira szerény, megértő emberek. Akik utálnak valakit, mert nem a megszokott módon, az elvárásainak megfelelő módon nevet, vagy egy-egy szót neki nem tetszően túl sokszor, és számára idegesítő hangsúllyal ismétel, vagy éppen elsírja magát férfi létére!!! ...és pl. megszagolja a pénzt! Felháborító!!!
Idézet
 
+10 #46 Zsuga 2012-02-22 14:55
Idézet - salemmacs:
Csak egy mejegyzés. Olvasom a hozzászólásokat és nyilván ami tetszik az "lájkolom" Érdekes, azoknál a hozzászólásokná l ahol épp Fecó van istenítve bármelyik gombra nyomok mínuszt ad....Ahol Attila ott csak plusz pontot ad...Kicsit érdekes, nem? Ami nekem ebből lejön, ha Attila kimegy vissza is jön...Eldöntött tényekkel nem lehet vitatkozni....

Ez azért lehet, mert míg Te olvasgatod az oldalt, közben mások nyomogatják a kezecskéket, de ez csak akkor lesz látható, ha Te is rányomsz. Addig nem frissít automatikusan. Szerintem!
Idézet
 
-1 #47 balazstoth 2012-02-22 15:37

Nem, az csak akkor van ha ujrafrissited az oldalt, legalábbis nekem csak ugy működik.
Idézet
 
0 #48 Pásztor Ferenc 2012-02-22 15:43
Idézet - Seherezádé:
http://www.youtube.com/watch?v=5uLjz58CMtA&feature=player_embedded

"Seherezádé"! Köszönöm az oldalt,megnézte m, nagyon jó.Ha tudsz még hasonlót, kérlek tedd közzé,biztosan mások is örűlnének.
Idézet
 
+3 #49 eleonóra 2012-02-22 15:56
Idézet - salemmacs:
Csak egy mejegyzés. Olvasom a hozzászólásokat és nyilván ami tetszik az "lájkolom" Érdekes, azoknál a hozzászólásokná l ahol épp Fecó van istenítve bármelyik gombra nyomok mínuszt ad....Ahol Attila ott csak plusz pontot ad...Kicsit érdekes, nem? Ami nekem ebből lejön, ha Attila kimegy vissza is jön...Eldöntött tényekkel nem lehet vitatkozni....

Minden szavaddal egyet értek! Én is ugyanezt tapasztalom!
Idézet
 
+6 #50 emike 2012-02-22 16:12
Idézet - Hmmm:
Idézet - Seherezádé nevetése:
Seri harag kingára,gergőre és fecóre jaj olyan buta liba nő. Mert Seri nem volt őszinte egymás gergővel és összevissza beszél utálom. Igaza van gergő. Attila finoman simogat Seri érthetetlen. Jól ismerem ilyen viselkedés Seherezádé? Hanem vivien.

---------
Ilyen érthetetlen depressziós szöveget! :-x

Szerintem ezt a Claudio irta a Seri volt pasija es ezert ilyen zavaros a szoveg .
Idézet
 
+4 #51 Dönczi 2012-02-22 16:18
Idézet - szerod:
Idézet - grax:
Amúgy Fecó milyen taktikáról beszél? Attila eddig is rá rakta a jelét, ha tudta. Serivel meg igen nagy vitáik voltak az elmúlt hetekben. Fecó vagy hülye vagy nem tudja elképzelni, hogy egy akkora áldott jó emberre mint ő, hogy mer valaki jeleket rakni.

....csak szimplán buta...egyszerű mint a kockás papír....

Á, az bonyolult hozzá lépest...legyen inkább egy sima lap.
Idézet
 
+5 #52 Dönczi 2012-02-22 16:23
Idézet - joes:
Buba, abban egyetértünk, hogy itt már nem a barátság alapján kell mérlegelni, hogy kit hívjon ki, mert a nyeremény oltári nagy. Fecó előtt 2 dolog lehet: vagy tartja magát ahhoz, hogy Attila a "főellenfele", vagy reálisan belegondol abba, amit Csaba mondott, hogy a döntőben a Fecó és közte lévő szavazók oszlanak meg, és ez szavaztaelvonás sal jár. És ez nem jó Csabának. Hoppá! A barátságuk is megrottyant, hát akkor jelölje meg Csabát, méressen meg a 2 személy, Csaba túl biztos a döntőben, de mekkorát nézne, ha ezt a lépést -ami nem is lenne rossz Fecó szempontjából- megtenné Fecó.

Fecónak nincs meg a kellő szürkeállománya , hogy ezt így kikombinálja.
Idézet
 
+8 #53 joes 2012-02-22 16:51
Idézet - Dönczi:

Szerintem Fecó nem jó tanácsadókkal van körülvéve most. Nem akarok bántóan fogalmazni, de van egy olyan érzésem, hogy Csaba szentül megvan arról győződve, hogyha Fecó és ő is bekerül a döntőbe, akkor Fecót mindenképp legyőzi. És itt most nem arról van szó, hogy mi kívülállók hogyan ítéljük meg a látottakat. Ha Fecó bekerülne a döntőbe, nyilvánvaló, hogy neki is az az érdeke, hogy megnyerje a főnyereményt, és nem az, hogy Csaba mögött kullogjon. Ezért neki nem indulatból kellene pénteki párbaj-ellenfelet választani, hanem ezeket végiggondolni, és jó lenne, ha lenne bent valaki, aki erről felvilágosítaná .
Idézet
 
+6 #54 tavasz 2012-02-22 17:03
Az Origo.hu-n olvasható - hozzáteszem, nem nagy örömmel, - hogy általános szavazás alapján Attila vezeti a mezőnyt. /zimpátia szavazás/
1, Attila 46,7 %
2. Csabi 32,8 %
3. Seri 13,9 5
4. Fecó 6,7 % /és kiesik a nézők szerint/
Pedig én az első helyre tenném Fecót, emberségéért, tiszta játékáért, az elesettek segítségéért /anno Csabát is, Verát is segítette/.
Csak hát - ugye, - majd az arcszíne miatt a csatorna háttérbe szoríttatja, illetve kiejteti a műsorból a szegény roma srácot, Fecót. /egy bp-i néző és nem rasszista/
Idézet
 
+2 #55 Dönczi 2012-02-22 17:05
[quote name="joes"]
Én is így gondolom, és ezt szeretném, de szerintem nem így lesz, Fecó nem tud ilyen kombinatívan gondolkodni, és még ha ezt valaki el is magyarázná neki, félő, hogy fel sem fogná a dolog lényegét...ösztönlény, érzelemből, indulatból fog dönteni - mindenképpen kiesik.
Idézet
 
+1 #56 a titokszobában-... 2012-02-22 17:06
........megbeszélik - folyamatosan -, hogy kit javasolnak neki és ő is jól látja, hogy inkább Serit kéne kivinnie, mint Attilát. Serinél visszajöhet, de Attikánál nem. /mert már mindenki látja, eldöntött a csatornánál, Attika győzelme: ennyi, tehát nem igen érdemes szavazni akkor, amikor Attika megy párbajra, majd valakivel/
De most, pénteken este reméljük Serivel lesz egy párbajon, és ő is megy vissza a döntőbe, Fecó./ -úgy legyen-
Idézet
 
-4 #57 Dönczi 2012-02-22 17:09
Idézet - tavasz:
Az Origo.hu-n olvasható - hozzáteszem, nem nagy örömmel, - hogy általános szavazás alapján Attila vezeti a mezőnyt. /zimpátia szavazás/
1, Attila 46,7 %
2. Csabi 32,8 %
3. Seri 13,9 5
4. Fecó 6,7 % /és kiesik a nézők szerint/
Pedig én az első helyre tenném Fecót, emberségéért, tiszta játékáért, az elesettek segítségéért /anno Csabát is, Verát is segítette/.
Csak hát - ugye, - majd az arcszíne miatt a csatorna háttérbe szoríttatja, illetve kiejteti a műsorból a szegény roma srácot, Fecót. /egy bp-i néző és nem rasszista/

Te sem gondolhatod komolyan, hogy pont az RTL majd az arcszíne miatt ejt ki valakit - még a feltételezés is enyhén szólva röhejes...
Idézet
 
-12 #58 nem roma 2012-02-22 17:11
Szerintem a Bangó Margit és környezete, - ami nem kicsi - most szavazni fog igazán Fecóra, hisz őt hívta be és ilyenkor hálából rá fog szavazni a [MoD]nóták királynője, Bangó Margit, akit én is szeretek és tisztelek.
Véleményem szerint Fecót látva, a romák összefognak, összetartanak és szavazni is fognak rá pénteken este: és visszamehetne a döntőbe. /A Csabi gyerek pedig nagyon hálátlan, inkorrekt vele szemben akkor, amikor az ő hátán jutott el ez ideig és most a roma -meleg- srác, átpártolt a fasiszta, pszichopata Attilához,Nagyo n szeretném, ha így lenne. /nem roma/
Idézet
 
+2 #59 nyár 2012-02-22 17:13
Vannak roma győzteseink, pl. Caramell, Oláh Ibolya, Kökény Attila, stb.
Bangó Margit művésznőről nem is beszélve.
Csakhogy a fenti szereplők a TV-2-ben lettek ismertek és nyertesek, nem az RTL-en.
Kedves beíró! Voltak és vannak furcsaságok ezen a csatornán...ha nem láttad volna eddig is.../nyár/
Idézet
 
+5 #60 hoppá 2012-02-22 17:15
Igazad van Nyár-i beíró, nézzük csak meg jobban a vasárnapi párbaj-eredményt, ahol tabella állás 1-szer sem volt...és lehetne sorolni ezt-azt...-hoppá-
Idézet
 
-6 #61 röhejes és .... 2012-02-22 17:18
,,,,,,,,,,,,,,, felháborító dolgok történtek már itt ezen a csatornán, Dönczi.
Csabi és Seri egyáltalán nem érdemelnék ki a fődíjat, de még a fináléba kerülést sem...csak elvoltak, - valóban, - mint a befőtt, hátulról kerregtek-károgtak valamit bele a műsorba.
Fecó rendszeresen, folyamatosan láttatta magát és megnyilatkozása i elnyerték a nézők tetszését. - szerintem -
Idézet
 
-3 #62 Az a furcsa éppen, 2012-02-22 17:24
.........hogy a tahó Attila szimpátia szavazása ekkora %-ot ért el. Nem hiszem el, hogy folyamatosan ne kattintgatnánk rá és ahogy írták korábban, olyan program segítségével, hogy mindig ő legyen az első valamilyen "szereposztásban ", és ez hihető is...!!! Fecó szavazótábora szerintem nagy, a beszavazó show-kor is nagy fölénnyel győzött és költözött be a villába! Gondolom, ugyanaz és még több szavazót tudott összeszedni a műsort nézve, és a látottak alapján, így - gondolom, - elnyerheti a párbaj győzelmét is!
Idézet
 
-2 #63 joes 2012-02-22 17:25
Idézet - a titokszobában-...:
........megbeszélik - folyamatosan -, hogy kit javasolnak neki és ő is jól látja, hogy inkább Serit kéne kivinnie, mint Attilát. Serinél visszajöhet, de Attikánál nem. /mert már mindenki látja, eldöntött a csatornánál, Attika győzelme: ennyi, tehát nem igen érdemes szavazni akkor, amikor Attika megy párbajra, majd valakivel/
De most, pénteken este reméljük Serivel lesz egy párbajon, és ő is megy vissza a döntőbe, Fecó./ -úgy legyen-

Rosszul látod, nem Serivel kellene párbajoznia Fecónak pénteken, továbbá ezzel elismered, hogy Csabánál gyengébb játékosnak tartod Fecót.
Idézet
 
-8 #64 Hajrá Fecó, Serit 2012-02-22 17:30
EMBEREK! MAGYAROK! SZAVAZZUNK CSAK EGY hívd ki! NAGY FASISZTA EMBERRE, ATTILÁRA, A GYOMAI PARASZTGYEREKRE , A PSZICHOPATÁRA, A NÁCI NÉZETEIT VALLÓRA, A SZKINHEDEKKEL LEPAKTÁLÓ EMBERKÉRE, STB. STB. ÉS MÉG SOROLHATNÁM TOVÁBB!
Legalább akkor más nevet vegyetek elő, ne őt, az is "lágyabb" lenne, ne ezt a náci, vödör fejű emberről énekeljetek "dicshimnuszt!"
Idézet
 
-6 #65 ?????????????? 2012-02-22 17:32
.hanem Csabával, vagy Attilával kéne párbajoznia, de az atom buta lányt, Serit ki kéne már ejteni, hogyan juthatott el eddig a roma - meleg - sráccal együtt, Csabával, akik nem csináltak semmit!
Idézet
 
+8 #66 Dönczi 2012-02-22 17:33
Idézet - Hajrá Fecó, Serit:
EMBEREK! MAGYAROK! SZAVAZZUNK CSAK EGY hívd ki! NAGY FASISZTA EMBERRE, ATTILÁRA, A GYOMAI PARASZTGYEREKRE , A PSZICHOPATÁRA, A NÁCI NÉZETEIT VALLÓRA, A SZKINHEDEKKEL LEPAKTÁLÓ EMBERKÉRE, STB. STB. ÉS MÉG SOROLHATNÁM TOVÁBB!
Legalább akkor más nevet vegyetek elő, ne őt, az is "lágyabb" lenne, ne ezt a náci, vödör fejű emberről énekeljetek "dicshimnuszt!"

Te beteg vagy...
Idézet
 
+11 #67 diamand 2012-02-22 17:40
Sziasztok, en szerintem is barkit visz ki kinntmarad Feco. De ha ferfias akar lenni akkor Attilat kell vinnie. En utalom Attilat de mostmar a 4 kozul o a legerdemesebb szerintem a nyeremenyre es o is nyer ez tuti. Bar en Verat szerettem
Idézet
 
-2 #68 joes 2012-02-22 17:48
Idézet - diamand:
Sziasztok, en szerintem is barkit visz ki kinntmarad Feco. De ha ferfias akar lenni akkor Attilat kell vinnie. En utalom Attilat de mostmar a 4 kozul o a legerdemesebb szerintem a nyeremenyre es o is nyer ez tuti. Bar en Verat szerettem

Na ja! Ha férias játékot akar, akkot Attilát hívja ki, ha pedig értelmi döntés alapján választana, akkor Csabát hívja ki. Hm?
Idézet
 
+7 #69 erka 2012-02-22 17:52
Idézet - nyár:
Vannak roma győzteseink, pl. Caramell, Oláh Ibolya, Kökény Attila, stb.
Bangó Margit művésznőről nem is beszélve.
Csakhogy a fenti szereplők a TV-2-ben lettek ismertek és nyertesek, nem az RTL-en.
Kedves beíró! Voltak és vannak furcsaságok ezen a csatornán...ha nem láttad volna eddig is.../nyár/

Nincs köze ahhoz, hogy melyik csatornán szerepeltek a felsorolt nevet szerzett roma művészek.Sokkal inkább a teljesítményük alapján kerültek be a köztudatba,és nem tudnék olyan észérvet felhozni ami Fecót erre predesztinálná.Azért ne hasonlítsuk már ezt a tudatlant az elismert művészekhez.Ahhoz újra kéne születnie.
Idézet
 
+4 #70 erka 2012-02-22 17:55
Idézet - Hajrá Fecó, Serit:
EMBEREK! MAGYAROK! SZAVAZZUNK CSAK EGY hívd ki! NAGY FASISZTA EMBERRE, ATTILÁRA, A GYOMAI PARASZTGYEREKRE , A PSZICHOPATÁRA, A NÁCI NÉZETEIT VALLÓRA, A SZKINHEDEKKEL LEPAKTÁLÓ EMBERKÉRE, STB. STB. ÉS MÉG SOROLHATNÁM TOVÁBB!
Legalább akkor más nevet vegyetek elő, ne őt, az is "lágyabb" lenne, ne ezt a náci, vödör fejű emberről énekeljetek "dicshimnuszt!"

Ilyenkor sajnálom csak igazán, hogy bezárták Hárshegyet.Azért orvosnak mutasd meg magad!!
Idézet
 
+4 #71 Dönczi 2012-02-22 18:02
Idézet - erka:
Idézet - nyár:
Vannak roma győzteseink, pl. Caramell, Oláh Ibolya, Kökény Attila, stb.
Bangó Margit művésznőről nem is beszélve.
Csakhogy a fenti szereplők a TV-2-ben lettek ismertek és nyertesek, nem az RTL-en.
Kedves beíró! Voltak és vannak furcsaságok ezen a csatornán...ha nem láttad volna eddig is.../nyár/

Nincs köze ahhoz, hogy melyik csatornán szerepeltek a felsorolt nevet szerzett roma művészek.Sokkal inkább a teljesítményük alapján kerültek be a köztudatba,és nem tudnék olyan észérvet felhozni ami Fecót erre predesztinálná.Azért ne hasonlítsuk már ezt a tudatlant az elismert művészekhez.Ahhoz újra kéne születnie.

Igen, ő a Győzike-kategória.
Idézet
 
+2 #72 jim. 2012-02-22 18:08
Idézet - Dönczi:
Idézet - Hajrá Fecó, Serit:
EMBEREK! MAGYAROK! SZAVAZZUNK CSAK EGY hívd ki! NAGY FASISZTA EMBERRE, ATTILÁRA, A GYOMAI PARASZTGYEREKRE , A PSZICHOPATÁRA, A NÁCI NÉZETEIT VALLÓRA, A SZKINHEDEKKEL LEPAKTÁLÓ EMBERKÉRE, STB. STB. ÉS MÉG SOROLHATNÁM TOVÁBB!
Legalább akkor más nevet vegyetek elő, ne őt, az is "lágyabb" lenne, ne ezt a náci, vödör fejű emberről énekeljetek "dicshimnuszt!"

Te beteg vagy...

Hagyd Dönczi! Szabadlábon van a zárt osztály!
Idézet
 
+3 #73 Margó2 2012-02-22 18:31
Igaza volt Fecónak.Atti csak védettként tett arra akit ki akart küldeni.Egyéb esetekben mással szóratta meg az illetőt,Ő a maga védelmében mellélőtt.Ezt csinálta Kinga barátnőjével is,akit Petiékkel szóratott meg,amibe Peti bele is bukott.Abban az időben Atti sem nyert volna párbajt,de miután egyedül maradt,rájött,h ogy a nézőknek nem jön be az embertelen figura.Elővette a szerethetőbb arcát.Érdekes az emberek hajlamosak egy kicsi jó miatt rövid időn belül elfelejteni a sok rosszat.Verát is úgy csinálta ki,hogy azt Mi észre sem vettük.Az megmaradt hárpiának,Ő pedig a jó fiunak,már-már Vera áldozatának a nézők szemében.Gondoskodott róla,hogy így legyen,megvan hozzá a tehetsége.Sajnálom,hogy az emberek többségének bejött.Azért a tegnapi öf.-ban tetszett,ahogy Verával viselkedett,rem élem mégis ez az igazi arca.Szerintem Ő kedveli Verát,csak nem vette be a gyomra,hogy Őt nem befolyásolhatta .Hajrá Fecó!
Idézet
 
+8 #74 pol 2012-02-22 18:47
Megérkeztek a régi játékosok és még nézhetetlenebb az online közvetítés.
6órás adásból csinál a zseni szerkesztő 40percet szétdarabolva.
Utólag kell visszanézni a neten amit a szerencsétlen szétvagdos :)
Idézet
 
+6 #75 Béla70 2012-02-22 20:00
Ha valaki normálisan végiggondolja elejétől végéig a játékot,hogy mi volt ,ki milyen volt,akkor biztosan nem Attila nyeri meg a VV5-t!Azért az utóbbi 2-3 hét kivételével egy szemétláda volt,mindenkit elküldött a p...ba,trágár szavakat használt minden mondatában,mega lázott mindenkit!!Azér t változott meg,mert nem volt más választása,mive l a "haverok"mind kiestek .Szóval aki Attila stílusában magára ismer csak szavazzon rá nyugodtan(ha bent lesz a döntőben)!!.....
Idézet
 
Szólj hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

(q)kucs (z)óna a Facebookon!

(q)kucs (z)óna a Facebookon!

Belépés / Regisztráció

Hirdetés

Legújabb kommentek

Amennyiben több ezer ékszer, ezüst ékszer, érdekel akkor nézd meg ezt az oldalt.

A qz.hu szerver hosting  szolgáltatását a Szerver Megoldások Kft. végzi, a cég Vps Virtuális szerver megoldásokban is az első

Online játékok

Valentin nap alkalmából rengeteg ékszer érkezet. 

Starity Magazin!

Való Világ videók Reklámtárgyak Kérdezz felelek Költöztetés Könyv vélemény Zeneajánló Webáruház

 Celeb képek Randi társkereső Online játékok  Celeb leleplező Celeb villantás