VV Csaba rock and roll partija
2012. február 17. péntek, 17:08
VV Csaba rock and roll partija
A héten minden este valamilyen zenei híresség teszi tiszteletét a villában. Beszámoltunk már VV Fecó vendégéről, aki nem volt más, mint Bangó Margit, most pedig VV Csabát látogatták meg.

VV Csaba vendégei nem voltak kisebb hírességek, mint Keresztes Ildikó énekesnő és az immár 38 éves múltra visszatekintő Edda Művek gitárosa, Alapi István. Alapi 1987-től tagja az Edda Műveknek, ami lássuk be, 25 éves múlt, ami szintén megbecsülendő.
A villalakók először meg is illetődtek az érkező vendégektől, hirtelen azt sem tudták, hogy tegezzék vagy magázzák az érkezőket. Persze a vendégek próbálták oldani a feszültséget. Elsőnek rögtön egy kvíz vette kezdetét, mivel Keresztes Ildikót mindenki ismerte, de Alapi István annyira nem közismert figura, holott sokat van ő is a színpadon, csak nem mint frontember. VV Attila mókásan meg is jegyezte, hogy bizonyára ő a Pokolgép énekese. VV Csaba felvilágosította a többieket, hogy ki is a hosszú hajú jövevény, és heves szakmázásba is kezdtek a gitárokról, úgy, mintha a többiek ott sem lennének. VV Vera már itt kezdte magát feleslegesnek érezni, és kellőképpen nemtetszését fejezte ki.
VV Csaba ötlete az volt, hogy egy közismert dalt adjanak elő a villalakók a vendégekkel, persze a körülményekhez szabva a dalnak szövegét. Eközben VV Vera kinn mondta el lelki bánatát VV Seherezádénak. VV Vera elmondta a szőkeségnek, hogy ki van merülve, és nem leli örömét a játékokban.
VV Csaba a híres Sting slágert, az Every Breath You Take-et választotta, ami meglehetősen jól sikerült. A villalakók jól érezték magukat a hírességek társaságában. Többen olyan nyilatkozatot tettek, hogy jó hatással vannak az új arcok a villa életére, és már nagyon kiváncsiak ki lesz a következő vendég.














Szólj hozzá!
Csaba az ÁSZ!!!!!!!!!!!
Én is így láttam. A két lány mellet Attilán is látszott, tele van a hócipője..
Csippi mit csipogsz nekem itt csip csip neked nem mindegy hogy írok mi vagy te nyelvtan tanár ? Akkor Csipi nyelvez sokat na ezt jól írtam tanár Csipi vagy Csibikém ?
Vannak nála sokkal szimpatikusabb, fiatalabb, tehetségesebb, népszerűbb emberek is !
Vajkrém ok ahogy érzed de lásd be hogy a Tv adások egy nagy rakás f.. az őszes az ember inkább netezik mert ott mindent meg talál és jókat szórakozik :) Jó én is bele néztem de vegyétek már észre hogy a szavazás a pénzről szol az RTL az 5 után egyből kidobta a VV6-ott és miből szedte meg magát talán a barátok köztböl ? Na ne ti se hiszitek de mindegy szavazatok csak de utána ne ugasatok egy forumon se hogy nincs mit enni mert remélem akkor az isten a szátokba fog lépni na viszlát.
Mert te nem tartod annak, attól még azok...
A cikk hozzászólásainak RSS-csatornája.