Megérkeztek a kiesett villalakók

 

Megérkeztek a kiesett villalakók

Mint arról már beszámoltunk a szerkesztők meglepő döntést hoztak az elmúlt héten. Kis felpezsdítés gyanánt visszaküldik az összes eddig kiesett villalakót.

Újra együtt a valóvilág

Az ex játékosok meg is érkeztek annak rendje és módja szerint. Azt már előre sejteni lehetett, hogy bizony itt elég komoly csörték fognak kialakulni, hiszen jó páran nem szimpatizálnak a még benn lévő játékosokkal vagy éppen a már kiesetteknek, vannak egymással lerendezetlen ügyeik.

Az egyik ilyen nagy ellenfél éppen VV Attila és VV Shadi akik, mondjuk ki szívből gyűlölték egymást a villaélet alatt. Most, hogy ismét egy fedél alatt vannak, már meg is kezdődtek a szurkálások. VV Attila el is mondta, hogyha felébred és Shadit látja maga előtt, az nem lehet más mint egy rossz álom, és hogy mennyi taktikázás volt a mögött, hogy kikerüljön erre most visszaküldik. Persze Shadit sem kell félteni, hiszen mikor az italokat hozták be VV Gergővel a raktárból, elejtettek egy sört, és azt precízen végigrugdalták a földön mondván az majd jó lesz VV Attilának.

VV Peti, VV Veronika és Cristofel is újra egymás mellé kényszerült, holott a kubai hurkalé akarom mondani macsó már többször hangoztatta, hogy ő aztán a Petivel nem hajlandó stbstb. Persze most ismét együtt vannak és kis szerelmi háromszögükről ismételten derülnek ki turpisságok. Mégpedig, hogy a kinti életben VV Veronika eltöltött egy éjszakát VV Péternél. A kubai gyereket persze azonnal az érdekelte, hogy történt e aktus avagy nem. Na innentől kétféle válasz érkezett. VV Veronika váltig állította, hogy nem történt semmi, míg VV Péter ennek ellenkezője mellett tartott ki. Kísértetiesen hasonlított ez a dolog a VV Vera és VV Péter közötti aktushoz, amire csak VV Péter akart emlékezni.

Eljött az elkerülhetetlen is. VV Vera most, hogy szembesült vele, hogy közkézen forog az a videó amin szembesült, úgy döntött, hogy maga osztja meg jó baráttjával a titkot, elkerülvén a kellemetlenségeket. Félre is hívta VV Fecót és töredelmesen bevallott neki mindent. VV Fecó nem rejtette véka alá meglepődöttségét, szó szerint köpni, nyelni nem nagyon tudott.

Abban biztosak vagyunk, hogy tartogat még számunkra  érdekes pillanatokat ez a hét.

Szólj hozzá!  

 
+11 #1 szentpeter 2012-02-21 18:51
Attila úriemberként fogadta Vera por_nózását...


Attila valóban emberi, talán egyedül... a legemberibb...
Idézet
 
 
+15 #2 lesz meglepetés... 2012-02-21 18:53
...........biztosan. De annyi kár is meglehet, megkeseríthetik egymás életét, de örömet is szerezhetnek...
Idézet
 
 
+32 #3 zizi gizi 2012-02-21 18:53
Ezek meg kinek hiányoztak? :-x :-?
Idézet
 
 
+13 #4 most piros pontot... 2012-02-21 18:55
.........kapott Attila, valóban karakánul viselkedett Verával szemben! Ez piros pont nála, úgy látszik, a vége felé megembereli magát Attila!
Idézet
 
 
+17 #5 most piros pontot... 2012-02-21 18:57
ÁLLÍTÓLAG, VERONIKA HAZA IS MENT A VILLÁBÓL, VALAMIÉRT...DE A VIDEÓBÓL AZ IS KITŰNIK, HOGY VERA IS KI AKART MENNI!
Ma az összefoglalóban - talán - valamit mutatnak!
Kinguci Csabinak vitt egy bögrét, nem Attilának...
Ma 22.00 óra körül kiválasztás lesz, lila kendő már nincs: kíváncsian várjuk, kire teszik a lakók a zöld kendőt! /virág/
Idézet
 
 
+23 #6 lila 2012-02-21 19:01
Én is hallottam, hogy az egyik helyiségben Attila és Vera beszélgetnek, [MoD]ós ügyében, mire Attila mondta, abszolút nem érdekli senkinek a múltja, valóban, úri emberként viselkedett Verával a srác, meg is lepődtünk rajta!
Veronika hazamenésével kapcsolatban, csak egy másik fórumon olvastam, - kérdésként - hogy hallottuk-e az esetet?
Ma, biztosan erről is szó lesz!
Idézet
 
 
+18 #7 zizi gizi 2012-02-21 19:11
Pozitiv valóban, hogy Attila igy fogadta Vera titkát, de azért nem kéne szentté avatni, mivel ez egy normális emberi reakció. Aki nem igy tesz azzal van a gond.
Idézet
 
 
+16 #8 kozi 2012-02-21 19:21
Idézet - zizi gizi:
Ezek meg kinek hiányoztak? :-x :-?


+1
Selyemsonka nagyon hiányzott!
Idézet
 
 
+12 #9 szentpeter 2012-02-21 19:25
Hát akkor én nem vagyok normális...


Mert nekem az enyhén szólva furcsa ha egy fiatal lány egy kamera előtt orálisan kielégit egy idegen férfit..

És fel nem foghatom, hogy egy lánynak ez hogy lehet életcél ?

Az más ha egy nő fehérmáju és imádja a sexet, mert azt ingyen is szereti..


Inkább számomra az a furcsa, hogy a barátai Feco és Seri nem úgy tett mint Attila..
Idézet
 
 
+28 #10 pl 2012-02-21 19:30
Most - bent - levetíthetnék azt a videót, amelyen Kinga táncol a fürdőben a meztelen Gergő előtt, és Kinga ment utána, nem fordítva!
A Bele Való Világ videóján volt látható, amit folyamatosan tagadt a lány! Most feltették.
Idézet
 
 
+8 #11 graunka 2012-02-21 19:32
Szentpéter: én is értetlenül állok,komolyan és nem hiszek a szememnek
Idézet
 
 
0 #12 zed 2012-02-21 19:34
Idézet - szentpeter:
Hát akkor én nem vagyok normális...


Mert nekem az enyhén szólva furcsa ha egy fiatal lány egy kamera előtt orálisan kielégit egy idegen férfit..

És fel nem foghatom, hogy egy lánynak ez hogy lehet életcél ?

Az más ha egy nő fehérmáju és imádja a sexet, mert azt ingyen is szereti..

Ajánlom figyelmedbe: http://velvet.hu/szex/spricc0114/
Idézet
 
 
+6 #13 555 2012-02-21 19:47
Idézet - szentpeter:
Hát akkor én nem vagyok normális...


Mert nekem az enyhén szólva furcsa ha egy fiatal lány egy kamera előtt orálisan kielégit egy idegen férfit..

És fel nem foghatom, hogy egy lánynak ez hogy lehet életcél ?

Az más ha egy nő fehérmáju és imádja a sexet, mert azt ingyen is szereti..


Inkább számomra az a furcsa, hogy a barátai Feco és Seri nem úgy tett mint Attila..


Ez nem lehet senkinek életcél, ráadásul hamar kiöregednek..:)
Ez csak egy pénzkereseti lehetőség - jobb híján...
Idézet
 
 
0 #14 a 2012-02-21 20:07
Vera
Idézet
 
 
-1 #15 a 2012-02-21 20:08
visszament :D :D
Idézet
 
 
-3 #16 hozzászoló 2012-02-21 20:43
ti hol néztétek hogy vera elmesélia multját attilának?
Idézet
 
 
-3 #17 zizi 2012-02-21 20:44
Az kemény ott Vera is jól is érezte volna magát! :lol:
Idézet
 
 
-3 #18 Fidó 2012-02-21 20:56
Na szép... Cristofel máris összebalhézott Attilával nem is kicsit...

http://www.youtube.com/watch?v=JBNTCzzWKY8
Idézet
 
 
+6 #19 graunka 2012-02-21 21:06
ez szar video volt,ráadásul semmi köze a
témához
Idézet
 
 
+3 #20 szentpeter 2012-02-21 21:24
Idézet - hozzászoló:
ti hol néztétek hogy vera elmesélia multját attilának?



http://www.valovilag.hu/video/159303
Idézet
 
 
+24 #21 zizi gizi 2012-02-21 22:20
Könyörgöm A Veronykát radirozza már le valaki a képernyőröl. :-x
Idézet
 
 
+17 #22 sevvy 2012-02-22 00:04
b@sszus nem hiszem el, hogy megint ennek a nyomorék püffedt kacsacsőrnek kell a vernyogását nézni/hallgatni, m,intha visszamentünk volna az időben! :-x
Idézet
 
 
+3 #23 sevvy 2012-02-22 00:07
amúgy szűzBandi meg a feketedémon (nevére már nem emlékszem) hol vannak, ők miért nem mentek be?
Idézet
 
 
+1 #24 Kiderült Veronika... 2012-02-22 08:23
..titka, hogy nemcsak Cristofellel, hanem múlt csütörtökön Petivel is éjjel együtt voltak, Petinél aludt Veronika és ezt tegnap este tudta meg Cristofel. Peti, a pletykás szájával elmondta: ma erről is hallhatunk sok mindent.
Bemutatták azt a videót - örömömre -, amikor a meztelen Gergő előtt táncolt Kinguci a fürdőben, a pofáján lehetett látni a meglepetést.
Vera [MoD]ójához: Attila - valóban - úri emberként viselkedett, meg is lepett rendesen a srác, hogy ilyen is tud lenni...
Hajrá Fecó, nyerd meg a párbajt. /szerintem Serivel szemben lesz/ - tutis -
Idézet
 
 
-3 #25 Kiderült Veronika... 2012-02-22 08:28
Bandi és Melinda - aki Kingával csókolózott kin a medencében a játék elején, - gondolom azért nem hívták be őket, mert csak 'pótemberek' voltak bent.
Helyettük ment be Shadi és Eszter, ők bent is vannak.
Nem mondom - szinte már sajnálom a megmondhatós Verát -, most aztán visszakapja az elmúlt 5 hónap kirohanásait azzal, hogy a szemébe mondja mindenki, hogy "[MoD]ós Vera!" Van, mit hallania ezen a héten.
Gondolom pénteken délelőtt kijönnek, mert pénteken este párbaj lesz: hajrá Fecó, szavazzunk Fecóra, ne az atom buta Seri nyerje meg...!
Fecó sokkal többet letett az asztalra emberségével, jóhiszeműségéve l, a kezdő kis Csaba védelmében stb., vagyis ember tudott maradni a sok állat között.
Csütörtöktől szavazzunk Fecóra, a 1793-ra.
/már csak a két kisgyermeke miatt is megérdemli - kellemesen, jól viselkedett bent és társaival is illemtudó volt, jó ember/
Idézet
 
 
-7 #26 sas 2012-02-22 08:30
Szavazzunk csütörtök estétől Fecókára, a pécsi raktáros fiúra, aki valóban megérdemli emberségéért a párbaj-győzelmet, sőt a fődíjat is.
Idézet
 
 
0 #27 nyár 2012-02-22 08:32
A legtöbb villalakó Fecó nyakába ugrottak...ez is visszajelzés emberségéről. - nyár -
Idézet
 
 
+12 #28 szaffi2244 2012-02-22 08:33
ha az rtl-nek visszaköltöztet éssel az volt a célja, hogy a problémásnak hitt dolgokat rendbetegye, akkor lássuk, jó példa kinga lebuktatása, igy osztozhat verával a sorsban, kiváncsi leszek a többi kisfilmre, lerohasszák-e szép sorban a vigyort a visszaérők arcáról, fecó félig-meddig igazáról, petike szavazata a vacsi csatáról,eszter - criss jelenetéről, és stb
Idézet
 
 
+6 #29 csipp 2012-02-22 08:42
szaffi igazad van, akkor tegyék tisztába mindenki dolgát, legyen igazságos, ne csak Kingát buktassák be, amivel amúgy egyetértek, ha már ez a tematika, hogy képernyő előtt, műsorban kell tisztázniuk a dolgaikat. Akkor Attiláról is lehet egy csomó kompromittálót berakni, bár a kiesettek már végig tudták otthon nézni, nekik ez már nem hír értékű.
Idézet
 
 
+5 #30 szaffi2244 2012-02-22 08:50
#29 pontosan igy gondolnám, semmi favorizállás, hanem MINDENKI-ről, azt azért megjegyezném, hogy amit vera kap ország-világ előtt, az sem tréfa,a retek fargaja a következőb évit!
Idézet
 
 
+1 #31 szaffi2244 2012-02-22 08:53
Idézet - szaffi2244:
#29 pontosan igy gondolnám, semmi favorizállás, hanem MINDENKI-ről, azt azért megjegyezném, hogy amit vera kap ország-világ előtt, az sem tréfa,a retek fargaja a következőb évit!

BB ÉVIT akartam irni!
Idézet
 
 
0 #32 valóvilágonline-n.. 2012-02-22 12:31
.............volt nézhető egy videón Vera és Attila beszélgetése, amikor a [MoD]ós-ügyről beszélgettek.
Mondhatom, úri emberként viselkedett Attila, meg is lepődtem a magatartásán...
/egy piros pont neki - tényleg -/
(tavasz)
Idézet
 
 
+6 #33 makis 2012-02-22 12:37
Attila - szerintem - azért volt megértő a Vera [MoD]ós-ügye miatt, mert tudja, hogy neki is vannak sötét-oldalai a múltból, rendesen. /pl.: izraeli börtön fogva tartása, családjával és környezetéverl való rossz viszony, a szkinhed-csoportokkal való barátkozás, ezért is hívják fasiszta Attilának, stb. stb./
Ezért volt oly megértő és elnéző Vera régi múltjával kapcsolatban! Sőt, arra is gondolt már a srác, hogy Vera tájékozódott az ő múltja iránt is, és ezt Attila magában tartva, nagyon
jól tudta! - makis -
Idézet
 
 
+3 #34 werr 2012-02-22 12:42
Melindát és Bandit hogy-hogy nem hozták vissza a villába? A Kinga újra csókolózna Melindával, mint tette is ezt...azt a jelenetet is bemutathatnák!
Jó volt, amikor tegnap bemutatták Kinguci táncolását, a meztelen Gergő előtt, a fürdőben. Ez nagy meglepetés volt mindenki számára. És az, amikor Peti híresztelte önmagáról és Veronikáról Cristofel előtt, hogy "megvolt neki a lány!" /Péternek még most is, egy ukrán [MoD]ós felesége van, akitől még nem vált el: jobb lenne, ha a szájára ezek után lakatot tenne!/
-érdekes-
Idézet
 
 
-6 #35 Hajrá Fecóka! 2012-02-22 12:43
Szavazzunk csütörtök estétől kezdve Fecóra, mert pénteken lesz a párbaj. /hogy kivel...???/
Idézet
 
 
-2 #36 joes 2012-02-22 13:02
Idézet - Hajrá Fecóka!:
Szavazzunk csütörtök estétől kezdve Fecóra, mert pénteken lesz a párbaj. /hogy kivel...???/

Menjen pénteken Csabával párbajozni, és akkor lehet Fecóra szavazni.
Idézet
 
 
+3 #37 erka 2012-02-22 13:02
Komolyan mondom, hánynom kell ezektől a Fecókát istenítő tirádáktól.Ha a Csaba unalmas volt akkor mi volt Feri a villában.Egy nagy nulla. Vihogás a saját hülyeségén,jó pofizás az élő adások alatt,tükör előtti vonaglása már már szánalmas. Abban a ruhában aludni amiben egész nap pöffeszkedett, nem vall nagy higiéniára.De az nem is fontos a lényeg a zselén van. Akinek ez a szimpi, hát nyomja ezerrel az sms-t. Én azt mondom hajrá Attila!!!!
Idézet
 
 
0 #38 Im 2012-02-22 13:49
Egyetértek, Attila normális, emberi volt Verával szemben. Viszont ez a hozzáállás nem csak akkor jár ki a másik embernek, ha már kiesett és nem kell rivalizálni, nem jelent veszélyt, stb. Az úriember az ellenfelével is korrekt! - hiszen úriember.

Nos. Nekem az a meglátásom, hogy Attila nem lett volna számomra ellenszenves, ha Péter hamarább kipottyan. Ő volt a sunyi felbujtó, Attila pedig játékosan mondva, de komolyan vette és osztotta a lapot. Szerény véleményem szerint élvezetesebb lett volna a műsor, ha az elejétől kezdve Attila és Csaba együtt vannak. Jó hatással lettek volna egymásra. Attila kihozta volna Csabából jobban a játékos srácot, viszont Csaba visszafogta volna Attila túlkapásait...
Péter állt közöttük. Mint két "rossz"gyerek, úgy hatottak egymásra Attilával. Viszont egy rosszcsont és egy jó gyerek, ha mindkettő értelmes és van közös érdeklődés, akkor nagyon jókat tudnak kitalálni, s játszani... - gondolom én, így a végjátékban látva őket.
Idézet
 
 
0 #39 eleonóra 2012-02-22 15:27
Idézet - szentpeter:
Attila úriemberként fogadta Vera por_nózását...


Attila valóban emberi, talán egyedül... a legemberibb...

Miután kint a nappaliban a többiek tudtára adta, hogy és még ez a nő ribizli gizizett le másokat! Na igen ez Vera!-mondta! Aztán bement a nyugiba, és elmondta neki, hogy szarja le mit mondanak a többiek, ne foglalkozzon vele,
emberként nem ítéli el! Na ez meg Attila !" Az ember!"
Idézet
 
 
+2 #40 erka 2012-02-22 16:00
Idézet - eleonóra:
Idézet - szentpeter:
Attila úriemberként fogadta Vera por_nózását...


Attila valóban emberi, talán egyedül... a legemberibb...

Miután kint a nappaliban a többiek tudtára adta, hogy és még ez a nő ribizli gizizett le másokat! Na igen ez Vera!-mondta! Aztán bement a nyugiba, és elmondta neki, hogy szarja le mit mondanak a többiek, ne foglalkozzon vele,
emberként nem ítéli el! Na ez meg Attila !" Az ember!"

Azt a nyugiban is elmondta Verának, hogy csak azért kell magát rosszul éreznie mert mást mutatott mint ami.Most ebben mi az embertelen? Attila mindig megmondta a véleményét. Ha normálisan viselkedik mindjárt jön hogy képmutató, ha őszintén megmondja amit gondol, akkor szemét alak.Rajtatok nem lehet kiigazodni.Az elvakult gyűlöletet nem lehet orvosolni.
Idézet
 
 
0 #41 vadalmafa 2012-02-22 22:43
Jó volt ma este is, és tegnap este is, amikor 2-szer bemutatták Gergő és Kingát a fürdőben, ahol Gergő meztelenül fürdött, és Kinga elébe libbenve táncolt a Gergő "fütyülője előtt", és közeledtek egymáshoz!
Most lehullt az álarc, lehullt a lepel: egyszerre haza akar menni Kingácska, pedig csak szórakozni, mosolyogni ment be, mint mondta, meglepték a szerkesztők ezzel a videóval, úgy kellett neki!
A másik videót is bejátszhatnák azt, amikor a Melindával - most nincs itt ő - a csókolózott Kinga és Melinga a kinti medencében, mindenki meglepetésére!
Azt a videót is elővehetnék, míg itt vannak a villában, hajrá - szedjék elő és mutassák be, és akkor Attila leszabta Kinga melltartóját, amiből aztán balhé lett: mutassák be kérem, érdekes! Hajrá!
Idézet
 
 
0 #42 ji-lo-sa 2012-02-22 22:45
Nem tudjuk, holnap kit hív ki Fecó?J Jó volna, ha Serit, attól visszamegy, de Attilánál nem mehetne vissza. Csabit nem hívja ki.
Idézet
 
 
0 #43 joes 2012-02-23 00:48
Idézet - ji-lo-sa:
Nem tudjuk, holnap kit hív ki Fecó?J Jó volna, ha Serit, attól visszamegy, de Attilánál nem mehetne vissza. Csabit nem hívja ki.

Hívja ki Csabát. Most 50-50%/fő az esélyük, viszont a döntőben csak kb. 33%/fő.
Idézet
 
 
0 #44 Pásztor Ferenc 2012-02-23 14:55
Idézet - nyár:
A legtöbb villalakó Fecó nyakába ugrottak...ez is visszajelzés emberségéről. - nyár -

Naná,mert ott állt az ajtó előtt,ki se tudták kerűlni ölelés nélkűl.Egyébként Fecó ölelt.
Idézet
 
 
0 #45 marcsa-harcsa 2012-02-23 17:16
Ma Serit hívja ki szerintem, és vele szemben vissza is menne, de Attilával szemben nem tudom...
Idézet
 
 
+1 #46 anitacicus 2012-02-26 13:04
Ezakinga sunyidõgutálom ;-) és attilárolcsak annyit hogytulmanus :lol:
Idézet
 

Szólj hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

(q)kucs (z)óna a Facebookon!

(q)kucs (z)óna a Facebookon!

Belépés / Regisztráció

Hirdetés

Legújabb kommentek

Amennyiben több ezer ékszer, ezüst ékszer, érdekel akkor nézd meg ezt az oldalt.

A qz.hu szerver hosting  szolgáltatását a Szerver Megoldások Kft. végzi, a cég Vps Virtuális szerver megoldásokban is az első

Online játékok

Valentin nap alkalmából rengeteg ékszer érkezet. 

Starity Magazin!

Való Világ videók Reklámtárgyak Kérdezz felelek Költöztetés Könyv vélemény Zeneajánló Webáruház

 Celeb képek Randi társkereső Online játékok  Celeb leleplező Celeb villantás