Még VV Csaba is Attilát várja vissza a párbajról

A kiválasztás után egy érdekes beszélgetés folyt le VV Csaba és VV Attila között.

VV Csaba

VV Csaba négyszemközt úgy nyilatkozott VV Attilának, hogy ezt ugyan maga sem nagyon hiszi el, és elképzelhetetlennek tartotta ez idáig, de VV Attilát várja vissza a párbajról. VV Attila elmondása alapján, ha VV Csaba nem lett volna a játék elején erkölcscsősz, akkor a kettejük kapcsolata is másképpen alakul. Persze itt nem az erkölcscsősz a legjobb szó, itt valószínűleg az összeférhetetlen arra gondolt, hogy VV Csabának jobban ki kellett volna vennie a részét a csínyekből, és összeesküvésekből.

VV Attila feltette a kulcskérdést is VV Csabának, ami azt foglalta magába, hogy ha VV Vera jönne vissza mit érezne a helyes pasi. Erre VV Csaba némi hezitálás után rávágta, hogy "ez a nő még megnyeri b**dmeg?"

Úgy látszik az idő kerekei ahogy forognak előre úgy válnak az egykori esküdt ellenségekből ha nem is barátok de jobb játékostársak. Persze véleményünk szerint ehhez nagyban annak is szerepe van, hogy VV Csabának az utóbbi napokban több konfliktusa is volt VV Verával.

Úgy érezzük a mai kiszavazás talán a legfontosabb lesz a villa életében hiszen a két leginkább megosztó személyiség lép a "kötelek" közé, hogy megméretesse magát.

Szólj hozzá!  

+9 #1 Pásztor Ferenc 2012-02-19 20:09
Mert végre Csabánál is kiváltotta a gyülöletet Vera. Remélem hazaküldi Attila
Idézet
 
+7 #2 Pásztor Ferenc 2012-02-19 20:22
Ezen nincs mit csodálkozni,egy re többen szeretnék kint látni Verát
Idézet
 
+2 #3 Pásztor Ferenc 2012-02-19 20:24
Csaba megvilágosodott !!!!!
Idézet
 
-2 #4 Pásztor Ferenc 2012-02-19 20:26
Hajrá Attila!!!!!
Idézet
 
+6 #5 Nana 2012-02-19 20:34
Idézet - Pásztor Ferenc:
Csaba megvilágosodott !!!!!

Meg a kis " f@szomat "... Ilyen a " jelleme "... Attikád pedig nem érdemelné meg a surranópályás (!) továbbjutást, akármekkora " arcnak " is tartod...
Idézet
 
0 #6 Pásztor Ferenc 2012-02-19 20:34
Attila! Visszaszavazunk !!!!!
Idézet
 
-1 #7 Pásztor Ferenc 2012-02-19 20:37
Látom nana témánál vagy Vesszen Vera!
Idézet
 
+2 #8 Nana 2012-02-19 20:52
Bocs (?!) " szivike " ,de dühít az őrjöngésed !!! Ugyan, engedd már meg nekem légyszíves, hogy " témánál " legyek ! Nyugodtan " fesd le " Verát olyannak, amilyennek szeretnéd, de a bent lévő játékosok MIND csak jelenthetnek neki, Attikáddal az élen!
Idézet
 
+14 #9 Kelemen Endre 2012-02-19 21:04
Mi az, hogy még Csaba is?,Még ki, a bentiek közül??
Idézet
 
+5 #10 Pásztor Ferenc 2012-02-19 21:05
Bocs nana, Attilát utálom mint a bűnt,csak Verát mégjobban! Épp most megy az összefoglaló,és mást se látni,mint Vera mosdatlan száját.Vagy Nálad nincs bekapcsolva aTV?
Idézet
 
0 #11 Józef 2012-02-19 21:15
Nana ne állj szoba ilyen senkiházival.Nem tudja mit beszél csak provokál mint atti.Igen kisbetűvel mert a holokauszt is eltörölték.Nem kérünk a fasizmusból.Sajna nincs 1,5 milásom hogy Verára szavazzak.Azért írom ezt mert Vera a sehinek legalább 1-2 ezer szavazatot hozott most meg ejti.
Idézet
 
+12 #12 lopezz 2012-02-19 21:16
Ha verát szavazzák vissza a nézők, akkor bebizonyosodik, hogy csak a köcsögök szavaznak.
Idézet
 
-7 #13 szentpeter 2012-02-19 21:17
Oké... elmondom...

Attila mindig is utálta a fikuszt, én is...
Azért utélta mert idegesítő az orrturkálása, a csámcsogása, és az hogy meleg...

A játék végefelé csitult Attila ellenszenve..

De az enyém nem..
Idézet
 
-1 #14 Nana 2012-02-19 21:17
De! Be van kapcsolva és a gép előtt ülve is " azt " hallgatom "!!! Szíved joga az " utálat ", de tedd fel a kérdést - magadnak - hogy miért is?! Vera " mosdatlan szája " vajon - sok esetben - nem mond igazat ?!?! Persze mindenki azt hall meg, és azt lát bele dolgokba amit, és ahogy akar... Mindenről és mindenkiről van - szubjektív - véleményem, de ettől a tény,még tény marad, akár tetszik, akár nem !
Idézet
 
+29 #15 szentpeter 2012-02-19 21:18
A fikusz nem Attilát várja vissza, inkább utálja Verát...
Idézet
 
+3 #16 Nana 2012-02-19 21:27
Akár tetszik, akár nem, de Attika pont olyan - ha nem rosszabb - " surranó ", mint Fecó... Párbaj nélkül töketlenkedni nem nagy kunszt,csakis sunyiság...
Idézet
 
+2 #17 Pásztor Ferenc 2012-02-19 21:33
Idézet - lopezz:
Ha verát szavazzák vissza a nézők, akkor bebizonyosodik, hogy csak a köcsögök szavaznak.

Jól beszélsz!
Idézet
 
+3 #18 Nana 2012-02-19 21:37
Idézet - Kelemen Endre:
Mi az, hogy még Csaba is?,Még ki, a bentiek közül??

Adom a " pontom "... ;-)
Idézet
 
+11 #19 Nana 2012-02-19 21:40
Bár nem küldtem SMS- t és nem is szavaztam, de attól még javaslom, hogy a köcsögözők először nézzenek tükörbe, és akkor meglátják az önarcképüket!
Idézet
 
-1 #20 Pásztor Ferenc 2012-02-19 21:51
Idézet - Nana:
Bár nem küldtem SMS- t és nem is szavaztam, de attól még javaslom, hogy a köcsögözők először nézzenek tükörbe, és akkor meglátják az önarcképüket!

Jól beszélsz!
Idézet
 
-5 #21 Nana 2012-02-19 21:54
Idézet - Pásztor Ferenc:
Idézet - Nana:
Bár nem küldtem SMS- t és nem is szavaztam, de attól még javaslom, hogy a köcsögözők először nézzenek tükörbe, és akkor meglátják az önarcképüket!

Jól beszélsz!

És még ki ?!
Idézet
 
-2 #22 Pásztor Ferenc 2012-02-19 22:01
Idézet - Józef:
Nana ne állj szoba ilyen senkiházival.Nem tudja mit beszél csak provokál mint atti.Igen kisbetűvel mert a holokauszt is eltörölték.Nem kérünk a fasizmusból.Sajna nincs 1,5 milásom hogy Verára szavazzak.Azért írom ezt mert Vera a sehinek legalább 1-2 ezer szavazatot hozott most meg ejti.

Te miröl beszélsz?
Idézet
 
+1 #23 Pásztor Ferenc 2012-02-19 22:03
Csaba készűlj! Mindjárt megy vissza Attila
Idézet
 
-1 #24 Nana 2012-02-19 22:05
Idézet - Pásztor Ferenc:
Csaba készűlj! Mindjárt megy vissza Attila

Nyugi, dilibogyó!
Idézet
 
+5 #25 vasalma 2012-02-19 22:08
Aniko mar a tegnap tudta ki fog gyozni !!! hisz nyomatekosan ecsetelte hogy a mai belevaloban a kiesovel szembesitik a rola megjelent hireket...
Idézet
 
+1 #26 Udika 2012-02-19 22:12
Nana Te tudsz úgy hozzászólni bármihez,hogy nem fröcsögsz? Mondjuk így érthető a részrehajlásod....
Idézet
 
+4 #27 Udika 2012-02-19 22:15
Egyébként ez egy játék, ne legyen már ökölharc egy-egy vélemény miatt!
Idézet
 
+7 #28 Nana 2012-02-19 22:15
Idézet - vasalma:
Aniko mar a tegnap tudta ki fog gyozni !!! hisz nyomatekosan ecsetelte hogy a mai belevaloban a kiesovel szembesitik a rola megjelent hireket...

Tegnap is leírtam már - egy másik topikban - hogy az efféle " irányítások " , vagy hírkiszivárogta tások miatt tartom az egész műsort gagyinak... Menjenek a p...ába úgy, ahogy vannak!
Idézet
 
+5 #29 lopezz 2012-02-19 22:17
Attila higgadt, tényekkel szembesíti a p ornóst, aki egyre idegesebb, és a sírással küzködik.
Idézet
 
-4 #30 Udika 2012-02-19 22:17
Ügyes vagy, még le sem írtam, de nyomod. Értelmezted is?
Idézet
 
0 #31 Nana 2012-02-19 22:18
Idézet - Udika:
Nana Te tudsz úgy hozzászólni bármihez,hogy nem fröcsögsz? Mondjuk így érthető a részrehajlásod....

Ha figyelnéd (!!!) a kommentjeimet, akkor ezt a "kérdést " fel sem tetted volna te " érdekes " nickes okostojás !!!
Idézet
 
+2 #32 Udika 2012-02-19 22:20
Becenév - mit is gondoltál mögé?
Idézet
 
+1 #33 Pásztor Ferenc 2012-02-19 22:24
Idézet - Udika:
Nana Te tudsz úgy hozzászólni bármihez,hogy nem fröcsögsz? Mondjuk így érthető a részrehajlásod....

Jól beszélsz!
Idézet
 
0 #34 Pásztor Ferenc 2012-02-19 22:26
Idézet - Udika:
Ügyes vagy, még le sem írtam, de nyomod. Értelmezted is?

Megint jól szoltál!
Idézet
 
0 #35 Nana 2012-02-19 22:27
Idézet - Udika:
Becenév - mit is gondoltál mögé?

Nem mondod?!?! Tudod a " csollányt még hó takarja, de a sárga már látszik rajta "...
Idézet
 
-1 #36 Nana 2012-02-19 22:30
Idézet - Pásztor Ferenc:
Idézet - Udika:
Nana Te tudsz úgy hozzászólni bármihez,hogy nem fröcsögsz? Mondjuk így érthető a részrehajlásod....

Jól beszélsz!

Jól elbeszélgetsz magaddal gipszjakab!!!
Idézet
 
-5 #37 Nana 2012-02-19 22:32
Idézet - Udika:
Becenév - mit is gondoltál mögé?

Megnéztem és képzeld, nem szőrös a hátam!
Idézet
 
+7 #38 Pásztor Ferenc 2012-02-19 22:36
Ime a párbaj végeredménye: Vera vesztett!
Idézet
 
-4 #39 Józef 2012-02-19 22:38
Több véleményem nincs,csak szégyellem hogy magyarnak születtem.
Idézet
 
-10 #40 Mert egy gennyláda, 2012-02-19 22:38
azért! Semmi egyébért. Egy kis sunnyogó kifordulós g**iputtony ez a kis buznyák Csabika, remélem a BAltás csúnyán elkalapálja majd a végén!!!!!!!!!!
Idézet
 
-9 #41 EZ KELL AZ ORSZÁGNAK 2012-02-19 22:41
GRATULA! EZ A FÉREG SENKIFÖLDI MOCSKOS TRÓGER!

NO COMMENT. Ő LESZ A VÉGSŐ GYŐZTES IS, EGY "ILYEN"!

AZ ORSZÁG IS "ILYEN". PONTOSAN ILYEN. :-x
Idézet
 
-9 #42 MM69 2012-02-19 22:51
Vera félék ! Hol vagytok? Már sorban álltok, hogy Vera titeket is leápoljon, mint a kameramant a filmjében? :lol:
Ha fizettek fejenként 5 Ft-ot, megcsinálja mindenkinek! :lol: :lol: :lol: :lol: :P
Idézet
 
+8 #43 MM69 2012-02-19 22:52
Idézet - Józef:
Több véleményem nincs,csak szégyellem hogy magyarnak születtem.

Nagyon helyes ! Mi is szégyenlünk téged! :lol:
Idézet
 
+3 #44 Pásztor Ferenc 2012-02-19 22:53
Idézet - EZ KELL AZ ORSZÁGNAK:
GRATULA! EZ A FÉREG SENKIFÖLDI MOCSKOS TRÓGER!

NO COMMENT. Ő LESZ A VÉGSŐ GYŐZTES IS, EGY "ILYEN"!

AZ ORSZÁG IS "ILYEN". PONTOSAN ILYEN. :-x

Vigyázz! Nehogy megüssön a guta! Szerinted Verával jobb a Való Világ?
Idézet
 
+5 #45 rozi 2012-02-19 22:54
ATIKATAKTIKA ? Lezsírozták rég,hogy hydrocefal nyer.Miért van hányigerem?reteklub
Idézet
 
-9 #46 zizi 2012-02-19 22:56
Idézet - MM69:
Vera félék ! Hol vagytok? Már sorban álltok, hogy Vera titeket is leápoljon, mint a kameramant a filmjében? :lol:
Ha fizettek fejenként 5 Ft-ot, megcsinálja mindenkinek! :lol: :lol: :lol: :lol: :P

háleluja háleluja háleluja!!!!!!! !!!!! :lol: :lol: :lol: :lol: Amióta ez mocskos rib@nc visszament az Eszti ellen nem néztem a vvt csak a párbajt most végre kitakarították ezt a sz-0-p-0s Qrvát pénteken a gigány kitakarodik és helyre áll a REND!!!!! Olyan emberek lesznek a fináléban akik meg is érdemlik, erre vártunk 4 párbaj óta!!!!!!!!!!!! !!!!!!!!!!!!!!! !!!!!!!!!
Idézet
 
+12 #47 Attilavv5 2012-02-19 23:02
Idézet - zizi:

Azért ne c.i.gá.ny.o.z.z!!! Vagy te szabályoztad illetve tudtad szabályozni, hogy anyád p.i.cs.á.j.á.b.ó.l ess ki????
Idézet
 
-12 #48 Thomas90 2012-02-19 23:06
EZZZZZAZZZZZZ ATI NYERT!!!!!!! 76-24 :P Tegnap még 56-44 volt :eek: Megcsináltuk ;-) Nyomtuk a szavazatokat és egy nap alatt 20% jött össze :P Ezek után merje azt mondani valaki, hogy Ati nem győzhet Csaba ellen!!! :-)
Idézet
 
-9 #49 Attilavv5 2012-02-19 23:06
Szerintem elég 4Ft is neki!
Idézet
 
-7 #50 Attilavv5 2012-02-19 23:07
Hajrá ÉN!
Idézet
 
+6 #51 Megjöttek a trollok 2012-02-19 23:08
is, hurrá!!!

Vera nem a szivem csücske, de azért.....

ezerszer inkább ő mint az a fasiszta gyökér!
Idézet
 
-8 #52 Vera 1 idióta 2012-02-19 23:13
Idézet - EZ KELL AZ ORSZÁGNAK:
GRATULA! EZ A FÉREG SENKIFÖLDI MOCSKOS TRÓGER!

NO COMMENT. Ő LESZ A VÉGSŐ GYŐZTES IS, EGY "ILYEN"!

AZ ORSZÁG IS "ILYEN". PONTOSAN ILYEN. :-x

NEKÜNK A HUMOR KELL!!! AKIKNEK MEG NINCS VAGY NEM SZERETIK AZ ÉLCELŐS POÉNOKAT ÉS FRAPPÁNS VÁLASZOKAT AZOK TEHETNEK EGY SZÍVESSÉGET, KERESSÉK MEG VERÁT ÉS BÚJJANAK BELE!!!!!!!!!!! !!!!!!!!!!!! ATTILA A VV5!!!!!!!!!!!! !!! VÉGRE KIESETT, VÉGRE......VÉGRE......VAN ISTEN
Idézet
 
0 #53 Vera 1 idióta 2012-02-19 23:15
Idézet - Megjöttek a trollok:
is, hurrá!!!

Vera nem a szivem csücske, de azért.....

ezerszer inkább ő mint az a fasiszta gyökér!

Attila még csak egy gyökérképződmén y hozzád képest mert te viszont akkora bunkó vagy hogy ilyeneket írsz hogy nehéz lenne überelni
Idézet
 
-8 #54 Attilavv5 2012-02-19 23:16
Remélem ÉN nyerem meg!!!!! :lol: :lol: :lol:
Idézet
 
+4 #55 Attilavv5 2012-02-19 23:19
Láttátok? Fecó besz@rt......
Idézet
 
+8 #56 nasztaszia 2012-02-19 23:22
Attila biztos büszke lenne a rajongóira, ha látná miket írtok! győztetek, örüljetek neki, de azért az "ellenfelet" nem szép dolog pocskondiázni, vagy ti így ünnepeltek?
Idézet
 
+15 #57 rozi 2012-02-19 23:28
Unalmas,kiszámí tható műsor.Szánalmas!!!Méz gatégla:((((
Idézet
 
+3 #58 Megjöttek a trollok 2012-02-19 23:36
Idézet - Vera 1 idióta:
Idézet - Megjöttek a trollok:
is, hurrá!!!

Vera nem a szivem csücske, de azért.....

ezerszer inkább ő mint az a fasiszta gyökér!

Attila még csak egy gyökérképződmén y hozzád képest mert te viszont akkora bunkó vagy hogy ilyeneket írsz hogy nehéz lenne überelni

Neked pedig nyugi, már csak egy hetet kell kibírnod és copkodhatod tovább a félkegyelmű spanod f@cát, nyugalom! :D :D
Idézet
 
+5 #59 FlyEagle 2012-02-20 00:04
Ne haragudjatok már, de ilyen kibaszott cslodások mellett nem is érdemes nézni ezt a müsort! Ki a [MoD] akarja hogy még egy ilyen köcsög gyözzön mint eza [MoD]fej, értelmetlen, unalmas Atilla??? Itt valami nagyon nem az utján megy, most vagy én vagyok hüje vagy a magyarok vagy az RTL el van a baj. De egy ijen hüje köcsög mint eza Atika nem kellene hogy nyerjen szerintem! Már a mult évben is [MoD] unalmas volt eza Alekosz! Mi lenne ha egyszer 1 csaj nyerne? vagy az nem müködik?? mert azt a müsort csak a nök nézik vagy mi? Amugy meg kit érdekel hogy Verának mi volt a multja?? Tik igy gondolkoztok?? Hát ha belenéznénk akkor némely ökörnek itt a multjába akkor lehet földig szégyelné magát! A jövöb lehet változtatni, a mult meg a mult! Nem a multon kell gondolkozni hanem a jövön! Tudjágtok, lenne sok aki meg érdemelte volna hogy nyerjen aki már ki esett, de biztos nem ijen köcsögök mint Alek és Ati, mert ha ezek meg érdemlik, akkor szerintem baj van ezzel a népségel :))) Amugy hát ijen eza HU, amivel sok baj van.Igy énis szegyelem magam hogy Magyar vagyok. Pedig olyan sok ész nem kellen hozzá!
Idézet
 
+2 #60 Vajkrém 2012-02-20 00:04
Idézet - Józef:
Több véleményem nincs,csak szégyellem hogy magyarnak születtem.
Nem is baj, mert, aki egy ilyen marhaság miatt, mint ezt a VV5 ilyen kijelentésre ragadtatja magát, az nem is tekinthető magyar embernek. Tehát nem kell szégyenkezned, te nem vagy magyar, mint azt a fenti kijelentésed is tanúsítja.
Idézet
 
+2 #61 lopezz 2012-02-20 00:12
Idézet - FlyEagle:
Ne haragudjatok már, de ilyen kibaszott cslodások mellett nem is érdemes nézni ezt a müsort! Ki a [MoD] akarja hogy még egy ilyen köcsög gyözzön mint eza [MoD]fej, értelmetlen, unalmas Atilla??? Itt valami nagyon nem az utján megy, most vagy én vagyok hüje vagy a magyarok vagy az RTL el van a baj. De egy ijen hüje köcsög mint eza Atika nem kellene hogy nyerjen szerintem! Már a mult évben is [MoD] unalmas volt eza Alekosz! Mi lenne ha egyszer 1 csaj nyerne? vagy az nem müködik?? mert azt a müsort csak a nök nézik vagy mi? Amugy meg kit érdekel hogy Verának mi volt a multja?? Tik igy gondolkoztok?? Hát ha belenéznénk akkor némely ökörnek itt a multjába akkor lehet földig szégyelné magát! A jövöb lehet változtatni, a mult meg a mult! Nem a multon kell gondolkozni hanem a jövön! Tudjágtok, lenne sok aki meg érdemelte volna hogy nyerjen aki már ki esett, de biztos nem ijen köcsögök mint Alek és Ati, mert ha ezek meg érdemlik, akkor szerintem baj van ezzel a népségel :))) Amugy hát ijen eza HU, amivel sok baj van.Igy énis szegyelem magam hogy Magyar vagyok. Pedig olyan sok ész nem kellen hozzá!

Szégyelld is magad, hogy magyar vagy! Úgy látom, hogy a nyelvtan órákról ellógtál. Talán jó lenne, ha a húsvéti nyuszi helyesírási szótárt tojna neked.
Idézet
 
-3 #62 Vera 1 idióta 2012-02-20 00:31
Idézet - Megjöttek a trollok:
Idézet - Vera 1 idióta:
Idézet - Megjöttek a trollok:
is, hurrá!!!

Vera nem a szivem csücske, de azért.....

ezerszer inkább ő mint az a fasiszta gyökér!

Attila még csak egy gyökérképződmén y hozzád képest mert te viszont akkora bunkó vagy hogy ilyeneket írsz hogy nehéz lenne überelni

Neked pedig nyugi, már csak egy hetet kell kibírnod és copkodhatod tovább a félkegyelmű spanod f@cát, nyugalom! :D :D

Woow!!! Neked is nyugi, ne ragadtasd el magad! Szerintem tartsd meg a gondolataidat magadnak mert ha csak ilyen dolgok járnak abba az agyonművelt fejedbe akkor az sajnos elég nagy szégyen rád nézve! Ne nézz sok [MoD]ót mert kihat az életedre, ezt nem tudtad félkegyelmű?
Idézet
 
+2 #63 Dönczi 2012-02-20 02:07
Idézet - Józef:
Több véleményem nincs,csak szégyellem hogy magyarnak születtem.

Akkor takarodj az országból! De qrva gyorsan!
Idézet
 
-2 #64 Dönczi 2012-02-20 02:11
Idézet - nasztaszia:
Attila biztos büszke lenne a rajongóira, ha látná miket írtok! győztetek, örüljetek neki, de azért az "ellenfelet" nem szép dolog pocskondiázni, vagy ti így ünnepeltek?

Verától tanultuk!
Idézet
 
-5 #65 Dönczi 2012-02-20 02:14
Idézet - FlyEagle:
Ne haragudjatok már, de ilyen kibaszott cslodások mellett nem is érdemes nézni ezt a müsort! Ki a [MoD] akarja hogy még egy ilyen köcsög gyözzön mint eza [MoD]fej, értelmetlen, unalmas Atilla??? Itt valami nagyon nem az utján megy, most vagy én vagyok hüje vagy a magyarok vagy az RTL el van a baj. De egy ijen hüje köcsög mint eza Atika nem kellene hogy nyerjen szerintem! Már a mult évben is [MoD] unalmas volt eza Alekosz! Mi lenne ha egyszer 1 csaj nyerne? vagy az nem müködik?? mert azt a müsort csak a nök nézik vagy mi? Amugy meg kit érdekel hogy Verának mi volt a multja?? Tik igy gondolkoztok?? Hát ha belenéznénk akkor némely ökörnek itt a multjába akkor lehet földig szégyelné magát! A jövöb lehet változtatni, a mult meg a mult! Nem a multon kell gondolkozni hanem a jövön! Tudjágtok, lenne sok aki meg érdemelte volna hogy nyerjen aki már ki esett, de biztos nem ijen köcsögök mint Alek és Ati, mert ha ezek meg érdemlik, akkor szerintem baj van ezzel a népségel :))) Amugy hát ijen eza HU, amivel sok baj van.Igy énis szegyelem magam hogy Magyar vagyok. Pedig olyan sok ész nem kellen hozzá!

Szégyellheted is, de nem azt, hogy magyar vagy, hanem azt, hogy nem tudsz se fogalmazni, se írni! Szánalmas gyökér!
Idézet
 
+8 #66 Józef 2012-02-20 03:10
Idézet - Dönczi:
Idézet - Józef:
Több véleményem nincs,csak szégyellem hogy magyarnak születtem.

Akkor takarodj az országból! De qrva gyorsan!

Ne izgulj rég nem élek Magyarországon és nem is vágyom vissza,csak jeleztem a kinti magyarok véleményét.Sajna ilyenek miatt kel még kint is szenvednünk.Remélem büszke vagy magadra!!!!!!!! !!!!!!!
Idézet
 
-16 #67 Bukjafüty Imre 2012-02-20 04:27
Idézet - Józef:
Több véleményem nincs,csak szégyellem hogy magyarnak születtem.

Hogy miért nem születél patkánynak azt én is sajnálom vagy döglöt egérnek :o Hajrá Attila :lol:
Idézet
 
-11 #68 MM69 2012-02-20 09:09
Idézet - Józef:
Idézet - Dönczi:
Idézet - Józef:
Több véleményem nincs,csak szégyellem hogy magyarnak születtem.

Akkor takarodj az országból! De qrva gyorsan!

Ne izgulj rég nem élek Magyarországon és nem is vágyom vissza,csak jeleztem a kinti magyarok véleményét.Sajna ilyenek miatt kel még kint is szenvednünk.Remélem büszke vagy magadra!!!!!!!! !!!!!!!

Magyar ember nem hagyja el a hazáját, csak köztörvényes bűnöző menekül el, vagy egy keverék korcs söpredék.
Hála Istennek !
Most még innen is eltakarodhatnál !
Idézet
 
0 #69 Attilavv5 2012-02-20 09:23
Idézet - FlyEagle:
Ne haragudjatok már, de ilyen kibaszott cslodások mellett nem is érdemes nézni ezt a müsort! Ki a [MoD] akarja hogy még egy ilyen köcsög gyözzön mint eza [MoD]fej, értelmetlen, unalmas Atilla??? Itt valami nagyon nem az utján megy, most vagy én vagyok hüje vagy a magyarok vagy az RTL el van a baj. De egy ijen hüje köcsög mint eza Atika nem kellene hogy nyerjen szerintem! Már a mult évben is [MoD] unalmas volt eza Alekosz! Mi lenne ha egyszer 1 csaj nyerne? vagy az nem müködik?? mert azt a müsort csak a nök nézik vagy mi? Amugy meg kit érdekel hogy Verának mi volt a multja?? Tik igy gondolkoztok?? Hát ha belenéznénk akkor némely ökörnek itt a multjába akkor lehet földig szégyelné magát! A jövöb lehet változtatni, a mult meg a mult! Nem a multon kell gondolkozni hanem a jövön! Tudjágtok, lenne sok aki meg érdemelte volna hogy nyerjen aki már ki esett, de biztos nem ijen köcsögök mint Alek és Ati, mert ha ezek meg érdemlik, akkor szerintem baj van ezzel a népségel :))) Amugy hát ijen eza HU, amivel sok baj van.Igy énis szegyelem magam hogy Magyar vagyok. Pedig olyan sok ész nem kellen hozzá!

Helló! Jól elkanyarodtatok a témától! Nyugodjatok meg! Nincs értelme a vitának mert nem tudtok összecsapni!?
Idézet
 
-1 #70 Attilavv5 2012-02-20 09:35
http://netszar.org/wp-content/uploads/2011/10/vvvera2.jpg
Idézet
 
+3 #71 lopezz 2012-02-20 09:49
Idézet - Józef:
Idézet - Dönczi:
Idézet - Józef:
Több véleményem nincs,csak szégyellem hogy magyarnak születtem.

Akkor takarodj az országból! De qrva gyorsan!

Ne izgulj rég nem élek Magyarországon és nem is vágyom vissza,csak jeleztem a kinti magyarok véleményét.Sajna ilyenek miatt kel még kint is szenvednünk.Remélem büszke vagy magadra!!!!!!!! !!!!!!!

És még ti kaptok szavazati jogot, hála ennek a gyökér "vezérünknek".
Idézet
 
+10 #72 v.dada81 2012-02-20 10:22
Hát én még ekkora csalást egy párbajon mint most én még nem láttam!
Balázs és követheti Lilut,az ahogy beszéltek Verával...a szavazás az rtl-től nagyon meg volt tunningólva,err e számitottam is...ezzel bebizonyitották h kell nekik Atti VALÓ VILÁG UTÁN az uj müsorhoz és ahoz Atti kéne h nyerjen...érdekes módon az is nagyon feltünt h nem mutattak állást ahogy eddig tették,csak a végén,nehogy beinduljanak a Vera szavazatok...szavazatok?
Bevallom őszintén sokat szavaztam eddig Verára de a mostani párbaján nem,mégpedig azért mert számitottam az rtl tunningolásához és hiába a pénzem belefektetni nem akartam a végeredményt meglátva megbizonyosodot t az rtl csalása,muszály volt ennyire megtunningolni hisz ha most kevés fölénnyel megy vissza és a finálét megnyerné szintén rtl segitségével akkor szembetünő lett volna h Verával kicsi fülény volt akkor hogyan tudta Csabit legyőzni? Csabi rajongők ezt az érzést és meglátást a fináléba ti is megfogjátok tepasztelni amit mi Vera rajongók most h akkori szavazatotok nem fog érni semmit az rtllel szemben,nekik Atti kell,nem más! IGY KÖNNYÜ NYERNI! Nektek meg Atti rajongók most komolyan gratulálok,ti is ügyesek voltatok,nekem már mindegy de nektek is kivánok sok sikert mint a Csaba,Fecó,Sher i rajongóknak is...én most távozom a képből,jó volt veletek duncsizni,izgul ni,vitázni,de számomra eddig tartott,olvasni foglak titteket de hozzász.nem.PUSY NEKTEK?SOK SIKERT KIVÁNOK?NEKED IS TORINO! SZASZTOK ;-)
Idézet
 
+10 #73 salemmacs 2012-02-20 11:07
Érdekes...nagyon érdekes... az eddigi szavazásokkor az eredmény alig változott, itt meg hirtelen, nem is kicsit megugrott Attila javára....A hétvégén volt ötös a lottón ?)))
Idézet
 
-6 #74 Dönczi 2012-02-20 11:23
Idézet - Józef:
Idézet - Dönczi:
Idézet - Józef:
Több véleményem nincs,csak szégyellem hogy magyarnak születtem.

Akkor takarodj az országból! De qrva gyorsan!

Ne izgulj rég nem élek Magyarországon és nem is vágyom vissza,csak jeleztem a kinti magyarok véleményét.Sajna ilyenek miatt kel még kint is szenvednünk.Remélem büszke vagy magadra!!!!!!!! !!!!!!!

Ki miatt szenvedsz, te szerencsétlen??? Ez megy nektek: sajnáltatni magatokat, meg mártírt csinálni magatokból.
Idézet
 
-3 #75 Dönczi 2012-02-20 11:27
Idézet - v.dada81:
Hát én még ekkora csalást egy párbajon mint most én még nem láttam!

Persze, ha valaki visszamegy egy párbajról, az csakis csalás lehet...Vera is így ment vissza háromszor.
Idézet
 
Szólj hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

(q)kucs (z)óna a Facebookon!

(q)kucs (z)óna a Facebookon!

Belépés / Regisztráció

Hirdetés

Legújabb kommentek

Amennyiben több ezer ékszer, ezüst ékszer, érdekel akkor nézd meg ezt az oldalt.

A qz.hu szerver hosting  szolgáltatását a Szerver Megoldások Kft. végzi, a cég Vps Virtuális szerver megoldásokban is az első

Online játékok

Valentin nap alkalmából rengeteg ékszer érkezet. 

Starity Magazin!

Való Világ videók Reklámtárgyak Kérdezz felelek Költöztetés Könyv vélemény Zeneajánló Webáruház

 Celeb képek Randi társkereső Online játékok  Celeb leleplező Celeb villantás